Abban az időben, amikor a jobb elvtársak háromévente kaphattak 70 dollárt, hogy nekivágjanak a világnak, tehát az 1960-as években, a magyar könyvkiadók rengeteg útikönyvet jelentettek meg. Egy-egy kiadó évente öt-hat kötetet is piacra dobott, ma már elképzelhetetlenül nagy, több tízezres példányszámokban. A könyvkiadók lendülete még akkor is tartott, amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt és ifjúsági szervezete, a KISZ ajánlásával már akár 100 dollárt is lehetett igényelni a „nyugati” utazáshoz. A pénzből azonban nem kaphatott mindenki. Azokat is élményekhez kellett juttatni, akik itthon maradtak. Nekik találták ki a karosszékturizmust. Elolvasva a rengeteg útikönyvet, megtudhatták, hogy sok szép hely van a világon, de mindet elrontja az a fránya kapitalizmus. Valójában mindenütt rossz, kivéve a Szovjetuniót. Oda viszont nem lehet csak úgy elutazni. Úgyhogy a legjobb itthon.

A rendszerváltás után az útikönyvek piaca fokozatosan elhalt. Kiderült, hogy az emberek mégis inkább a saját szemükkel szeretnék látni a világot. Ekkor jött el a hasznos úti információkat tartalmazó bédekkerek ideje. Az antikváriumokat pedig elárasztották a senkinek sem kellő útikönyvek. Érthető, ha nagyon sokan szabadulni igyekeznek ezektől a művektől. A szubjektív elemeket is tartalmazó útleírások pár év után kihullanak az időből. Elavult információkat tartalmaznak, rég elmúlt világokról. Ekkor jön el a gyűjtők ideje. Van, aki mindent gyűjt, teljes sorozatok után kajtat az antikváriumokban, mások viszont keresik a csemegéket: azokat a szerzőket kedvelik, akik nem avulnak, mivel stílusuk, mondanivalójuk időtállóvá teszi műveiket.

És megjelennek a tudósok is a régi könyvek között – történészek, etnográfusok, biológusok és geográfusok. Őket éppen az eltűnt idő érdekli. A világ változásával az útikönyvekben rögzített beszámolók, összegyűjtött adatok pótolhatatlan információkat őriznek meg. Vagyis éppen avulásuk teszi őket tudományos értékű dokumentumokká.

Mása, egy rénszarvas-szovhoz pásztora

A nyelvi és kulturális rokonságunk után nyomozó kutatók számára ilyen értékes adatokat tartalmaznak a Világjárók sorozat egyes kötetei is.

A 41. kötetről, Móricz Virág: Suomiban jártam című alkotmányáról már írtunk. Az éppen egy felejtős darab volt. A sorozatnak azonban vannak értékesebb kötetei, emellett pedig itt az ideje a további ismertetések alá valami alapot is építeni, tehát megindokolni, hogy miért is jók nekünk az útikönyvek. Ez már fentebb megtörtént, úgy hogy most nézzük, miből gazdálkodhatunk:

A sorozat

A Világjárók című útikönyvsorozatot a Gondolat (korábban: Művelt Nép) Kiadó jelentette meg, 1956 és 1989 között. A 184 útleírásból számos kötet érdekelhet minket.

Skandináviáról, a finnekről, lappokról szóló művek:

– Móricz Virág: Suomiban jártam (41. kötet, 1965.)

– Ludwig Kohl-Larsen: Rénszarvasok nyomában (58. kötet, 1967.)

– Udvary Gyöngyvér–Vincze Lajos: Emberek a grániton (144. kötet, 1981.)

– Koczogh Ákos: Otthon, Finnországban (176. kötet, 1987.)

A szibériai erdőkkel és az északi tájakkal foglalkozó művek (bennük obi-ugorok, szamojédok):

– Grigorij Fedoszejev: Élet a tajgán (51. kötet, 1966.)

– G. Metyelszkij: Északra szállnak a hattyúk (89. kötet, 1973.)

– Jurij Kazakov: Északi napló (116. kötet, 1977.)

– Lennart Meri: Az északi fény kapujában (148. kötet, 1982.)

Közép- és Belső-Ázsia, Mongólia:

– Róna-Tas András: Nomádok nyomában (21. kötet, 1961.)

– Nagy Károly: A kilencedik újjászületés (167. kötet, 1985.)

Haynal Kornél művei (csak erős idegzetűeknek, a szerző émelyítően szovjetbarát):

– A sztyepptől a tundráig (147. kötet, 1982.)

– Az arany hegyek útjain (179. kötet, 1987.)

A Világjárók sorozat köteteiről a moly.hu oldalain olvashatunk rövid ismertetőket. Ugyancsak erről az oldalról érhetjük el a Gondolat Kiadó másik világjáró sorozatát, a Klasszikus útleírásokat. E sorozat 14 kötete 1962–1974 között jelent meg. A minket érdeklő művek:

– Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai (5. kötet, 1964.)

– Vámbéry Ármin: Dervisruhában Közép-Ázsián át (8. kötet, 1966.)

– Adam Olearius viszontagságos útja az orosz földön át Perzsiába (11. kötet, 1969.)

A moly.hu oldalán a többi könyvismertetésnél terjedelmesebb szöveg található Ibn Battútáról és útleírásáról. Csakhogy ezt máshol is olvastuk… A szöveg az ELTE Finnugor Tanszékének honlapjáról származik, tulajdonosa Klima László kollégánk. Kedves molyosok, a plágium nem szép dolog (ha lehet, államfőnek ezután ne jelentkezzetek). Az nem mentség számotokra, hogy Klima Lászlótól már a Népszabadság is lopott.

Az útikönyvsorozat neve – Világjárók – visszautal az előzményekre: a Magyar Földrajzi Társaság a két világháború között Világjárók, utazások, kalandok sorozatcímmel jelentetett meg útleírásokat.

A Gondolat Kiadó Világjárók sorozatából másodikként G(eorgij) Metyelszkij: Északra szállnak a hattyúk című útinaplóját nézzük meg alaposabban.

A csum felállítása
(Forrás: gerasim.turbina.ru)

Metyelszkij a szamojédoknál

Az eredeti mű 1964-ben jelent meg Moszkvában. A szerző 1959 és1964 között több alkalommal is járt Nyugat-Szibériában. Bejárta a nyenyecek által lakott körzeteket ‒ a Jamal-félszigetet és az Alsó-Ob vidékét. Útja során találkozott szölkupokkal, hantikkal, komikkal, valamint a nem uráli nyelvet beszélő ketekkel is. Igyekezett megfigyelni mindent: az őslakos nyenyecek hagyományos életmódját, a halászatot és a rénszarvastenyésztést, de természetesen megfigyelte és az egekig magasztalta az új, „szovjet” életstílus térhódítását is. Barangolt a geológusokkal ásványkincsek után kutatva, és beszélgetett különös sorsú emberekkel is. Könyvének megírásához szakirodalmat is használt. Tájékozódott észak felfedezésének történetéről, és olyan felfedezők, kutatók műveit idézi, akik egykor sokat tettek a nyenyecek kultúrájának és nyelvének megismeréséért.

Metyelszkij művének ismertetését azzal kell kezdeni, ami nem válik a szerző és műve dicsőségére, vagyis elvakult kommunista hitével. Ez az elvakultság furcsa módon mégis a könyv nagy értéke. Metyelszkij ugyanis mindent összehasonlít. Leírja, hogy a dicsőséges Szovjetunió természetesen képes a létező világ összes problémáját megoldani, és közben létrehoz egy új, jobb világot. De amikor ezt kifejti, azt is elmeséli, hogy melyek a szovjet észak problémái, mi ellen is kell harcolni a hithű kommunistáknak. És ezek forrásértékű leírások.

A könyv elolvasása után elkezdtünk adatokat keresgélni a szerzőről. Meglepődve olvastuk, hogy Georgij Metyelszkij író volt, több mint negyven kötetet publikált. Jelen műve alapján ezt azért nem gondoltuk volna. Stílusából átlagos újságíróra következtettünk. (Ez dicséret volt, a Világjárók sorozatban messze nem ez a legrosszabbul megírt mű.)

Nyenyecek a csumban
(Forrás: gerasim.turbina.ru)

Minden nagyon korszerű, minden nagyon szép

Metyelszkij sokat foglalkozik a nyenyec társadalom állapotával. Például azzal, hogy bentlakásos iskolába kell adni a nyenyec gyerekeket. A szerző tolla alól sorjázó tanmesék szerint mindenki boldog ‒ szülők is, gyerekek is. Most már… Akik ismerik Jeremej Ajpin: Szűzanya a véres havon című könyvét, inkább arra gondolhatnak, hogy szegény nyenyecek nem boldogok, hanem félnek.

Az északi vizekben folytatott halászat is úgy jelenik meg a könyvben, mint a kommunizmus küzdelme a nagyobb halzsákmányért. Közben azért megtudhatjuk, hogy a folyókat csúnyán lehalászták, lényegében rablógazdálkodást folytattak. De a halászati kutatóintézet majd megoldást talál a problémára… A halászatról szóló részek értékes információkat tartalmaznak a halfajokról, a halfeldolgozásról, a halászat módszereiről.

Bobanyenkovo, földgázkitermelő hely a Jamal-félszigeten – saját repülőtérrel és vasútvonallal
(Forrás: Gazprom.ru)

Az Alsó-Ob vidék fővárosában, Szalehardban az 1930-as években kezdett el működni a halfeldolgozó kombinát. Akkoriban több más üzem is épült északon. Megkezdődött Szibéria tundrai területeinek hasznosítása. A könyv bemutatja ezt a folyamatot. A valóság megint csak a leírt és elhallgatott tények kombinálásából bontakozik ki. Metyelszkij művének különlegessége, hogy rendkívül sok információt tartalmaz, de mégis hamis képet rajzol. Ugyanakkor, ha összehasonlítjuk más művekkel, napvilágra kerülnek értékei. Ebből a könyvből csak azt tudjuk meg, hogyan változott az őslakos nyenyecek élte, hogyan tört be az ipar hozzájuk, hogyan szórták tele kőolaj-és földgázkutakkal a tundrát, de hogy minden bányát, nyersanyag-feldolgozót és a soha el nem készült Szalehard‒Igarka vasútvonalat is lágerekbe zárt, ártatlanul elhurcolt emberek építettek, arról Metyelszkijtől nem sokat tudunk meg: Voltak hibák, de leküzdöttük. A lágereket felszámolták… Ez persze a könyv írásakor nem volt igaz.

Rénszarvasok a tundrán
(Forrás: gerasim.turbina.ru)

A rénszarvastenyésztőknek is vannak gondjaik, de a szovjet állam majd azokat is megoldja. Leküzdik az állatbetegségeket, mint például a lépfenét, más nevén az anthraxot (úgy leküzdötték, hogy még vegyi fegyvert is csináltak belőle…). És a legyeket meg a szúnyogokat is kiirtják majd. Hogy ezzel károsítják a természetet, az akkoriban föl sem merült.

A boldog jövő ecsetelése közben hasznos információkhoz jutunk a rénszarvastenyésztésről is. A vándorló pásztorok az ősi, kúp alakú sátrakban, a csumokban laknak. Amúgy a nyenyeceket már átköltöztették faházakba, és rövidesen a csumokat is modern, szétszerelhető házakkal váltják fel. (Ez a terv sem jött be.)

A régi és az új folyamatos ütköztetése révén sok érdekeset tudunk meg arról, hogyan zajlott az élet Szibériában ötven évvel ezelőtt. Például, a postát lovas szánok szállították, már ahová eljutottak, Szalehardban pedig nem taxit, hanem lovat küldtek a vendég elé.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ideológiai harc

Metyelszkij nagyon fontosnak tartja, hogy leküzdjék az őslakók ideológiai eltévelyedéseit. A mai kor tudományának ebből annyi haszna van, hogy a szerző leír egy sámánszertartást. A sámánizmust leküzdendő problémának tartja, a sámánokat pedig a haladás kerékkötőinek.

Rossz véleménye van az obi-ugorok medvekultuszáról is. Megtudjuk tőle, amit már egyébként is tudtunk, hogy amikor a hantik megölnek egy medvét, utána sokáig ünneplik az eseményt, és megpróbálják utólag kiengesztelni az elejtett állat lelkét. A szerző ír az ünnepség különböző epizódjairól is, de az egészet mélyen elítéli. Véleménye szerint a medveünnep csak arra jó, hogy egynémely lógós hajlamú emberek munka helyett duhajkodjanak.

A könyvben olvashatunk a vörös csumokról (sátrakról), mint az ideológiai harc fellegvárairól, amelyek lakói agitációs brigádot alkotva keserítik meg az őslakók életét. Maga az elnevezés is olyan vicces, hogy leginkább a sárga tengeralattjáróhoz tudnánk hasonlítani. Egy nótát (sőt egy filmet) ez is megérdemelt volna.

Portré rénszarvassal
(Forrás: gerasim.turbina.ru)

Szamojéd nyelvek, szamojéd történelem

Magyar nyelven elég keveset lehet olvasni a szamojédok és azon belül a nyenyecek történelméről és kultúrájáról (de azért itt és itt lehet). Szerény ismereteinket Metyelszkij könyve alapján egészíthetjük ki. A szerző megemlíti a finn Castrén 19. századi nyelvészeti expedícióit, valamint hivatkozik több, nálunk ismeretlen orosz szerző művére is. Tőle értesülhetünk Vauli Piettomin, a nyenyec betyár tevékenységéről is.

A könyvben riportot olvashatunk Pjotr Hatanzejev hanti‒nyenyec származású irodalmárral, a szalehardi tanítóképző tanárával. Különösen érdekes, amikor Hatanzejev felidézi, hogyan válhatott tanult ember egy nem orosz származású őslakóból.

Metyelszkij könyve az összes hibájával együtt nélkülözhetetlen forrás a nyenyecek és általában Oroszország tundravidéke iránt érdeklődők számára. Látletet a 20. század első feléből, betekintéssel a történelmi előzményekre is.