Túl az őszi napéjegyenlőségen (szeptember 23.) egyre inkább érezhetjük a növekvő sötétséget, amit az óraátállítással még előbbre hozunk majd. Bár a fény megfogyatkozását természetes jelenségnek tekintjük, valószínűleg a legtöbbünk nehezen birkózna meg azzal a csaknem teljes sötétséggel, amely a sarkkörön túl lakókra borul télvíz idején. A folyamatos sötétséget valójában a finnek is nehezen viselik, nem csoda tehát, hogy képzeletük mindenféle rémséggel tölti meg az áthatolhatatlan feketeséget.

Mumus maximus
(Forrás: Wikipedia / Tove Jansson )

Finnországban is jellemzőek tehát az olyan történetek, amelyek a sötétben élő lényekről szólnak. A szörnyeknek természetesen egész kiterjedt rokonságuk van, különféle elnevezésekkel. A következőkben csak a rémek krémjét ismerhetjük meg, vagyis azokat a lényeket, akik valamilyen módon a köztudatalattiba is beférkőztek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ilyen többek között a menninkäinenek csoportja, akiknek a nevét többféleképpen is fordíthatjuk. Annyi bizonyos, hogy nagyon szőrös éjszakai lényről van szó, akit a finnek korábban kísértetnek tartottak, vagyis a halottak bolyongó lelkének, később azonban a kobold, illetve a manó és a tündér egyes tulajdonságaival is felruházták ezeket a teremtményeket.

Keresztény történetekben a menninkäinenek leginkább az ördög követei voltak, akik éjszakánként a templomban randalíroztak. A kortárs mesékben a menninkäinen alakja aztán megszelídült, leginkább félénk és kedves kis lényként ábrázolják őket.

Dalok is íródtak erről a szerzetről, az egyik leghíresebb Reino Helismaa Päivänsade ja menninkäinen ‘Napsugár és a menninkäinen’ című alkotása, amely a fény és a sötétség gyermekének összeférhetetlenségéről szól. (Nyelvi nyalánkság a finnül tanulóknak: a päiväinsade szóban a päivä elem a napot jelenti, a keleti-finn nyelvjárásokban egybeesett a ‘nap (naptári egység)’ és a ‘nap (égitest)’ szó. Ma csak összetett szavakban jelenik meg a päivä szó ilyen ‘nap (égitest)’ jelentésben: például päivänpaiste ‘napsütés’ stb.)

A fent említett Päivänsade ja menninkäinen című dalt az Yö ‘éjszaka’ együttes feldolgozásában hallgathatjuk meg:

A dal (bár a mangafeldolgozásból talán nem egyértelmű) arról szól, hogy hiába esik szerelembe az utolsó megkésett napsugárral az éj eljöttével barlangjából előbújó menninkäinen, hiába marasztalja az arany szárnyon szálló gyönyörűséget, nem lehetnek egymáséi, mert külön világokba tartoznak.

A dalnak az az érdekessége még, hogy egyik sora, ennen päivänlaskua ei voi ‘naplemente előtt nem lehet’ címadó sora lett Johanna Sinisalo 2000-ben megjelent első regényének. Az írónőt Magyarországon kevéssé ismerik, magyar nyelven mindössze néhány novellája olvasható.

Az Ennen päivänlaskua ei voi Johanna Sinisalo egyik leghíresebb regénye: a sci-fi és a fantasy határán mozgó történetben a főhős az angyalarcú Mikael, reklámfotós, a modern világ képviselője. Egy nap talál egy furcsa, kicsit emberszerű, de mégis vad, szőrös lényt a szeméttárolóban. Befogadja, mert akkor még nem tudja, milyen lavinát indít el azzal, hogy az ősi, vad világnak ezt a képviselőjét ultramodern, steril környezetbe helyezi.

Múmin hardcore
(Forrás: Wikimedia commons / katutaide)

A rémvilágot eluraló fogalmi zűrzavarra utal az is, hogy Sinisalo könyvében az erdei világot képviselő lény faja peikko, nem pedig menninkäinen, ahogy a címben szereplő utalás alapján gondolhatnánk.

A peikkokat a magyar közönség leginkább a Múmin-sorozat révén ismerheti (amelynek a szereplőit a tájékozatlanabbak vízilovakkal azonosítják). A svéd eredetiben a Múminok a trollok közé tartoznak, amelyet a finn fordítás a peikko szóval feleltetett meg: a főszereplő neve svédül Mumintroll, finnül Muumipeikko, magyarul a legelfogadottabb változat szerint Múmin, de létezik Múminbocs, illetve Múmibocs változat is.

Valójában a peikkoszerű lényeknek több alfajuk van. Sinisalo könyve is körüljárja a sötétség lényeinek különböző megnevezéseit és azok történetét, az izgalmas regény olvasásakor néprajzi ismeretekkel is gazdagodhatunk. (Sajnos magyar kiadása még nem készült a regénynek.)

Ahogy a fenti kis kitérőből már sejthetjük, a Múmin-család történetének magyarra ültetésével kapcsolatban számos fordítási probléma merült már fel. A magyarul megjelent részek még a nevek fordításában sem egységesek, egyes változatok egyenesen Múminbocsnak fordítják a finn Muumipeikko, illetve a svéd Mumintroll szót. Az eredeti Múmin-könyvek, Tove Jansson tollából, svédül születtek, ugyanis az írónő a finnországi svéd közösséghez tartozott. A magyar kiadások kezdetben azonban a finn fordításból indultak ki. A mese rajzfilmváltozata, amely az első fordításkötetek elkészülte idején már a magyar csatornákon is látható volt, japán produktum, amelynek nagy valószínűséggel az angol változatát szinkronizálták magyarra.

A Múminok tehát valójában trollok, de semmiképpen nem lehet őket félelmetes vagy rusnya lények közé sorolni. Azonban nem állíthatjuk, hogy ne lenne az inkább felnőttekhez szóló Tove Jansson-történetekben olyan szereplő, aki mintha a tudatalatti világból szökött volna a Múmin-völgy napfényes lankáira. Az egyik ilyen lény eredeti svéd nevén Mårran (a finn változatban a Mörkö nevet kapta), akit a magyar fordításokban a Rém vagy Hork megnevezéssel illetnek.

Tove Jannson történeteiben (itt elsősorban a könyvváltozatokra gondolhatunk) sokszor komoly pszichológiai és filozófiai kérdések merülnek fel, a szereplők jelleme összetett, nincsenek egyértelműen csak pozitív vagy csak negatív figurák a mesében. Rém például alapvetően nagyon magányos, előnytelen külseje és ijesztő viselkedése miatt ugyanis mindenki kerüli.

A következő videón (amely sajnos csak finn hanggal és angol felirattal tekinthető meg) azt láthatjuk, ahogy a Rém a Múmin-család házához látogat, és bár a hörgésen kívül nem tesz semmi fenyegetőt, mindenkiben megfagy a vér. A Rém tipikus tulajdonsága még az is, hogy ahova ül, jéggé lesz alatta a föld, így Múminmama legfőbb aggodalma például az, hogy megfagynak a rózsái. Múminpapának és a septiben összeállított kommandónak köszönhetően sikerül a mumust elüldözni, bár a Rém Terminátortól tanult kifejezéssel élve kijelenti, hogy még visszatér.

A pszichológiai és filozófiai mélységeken kívül a Múmin-könyveket fordításelméleti szempontból is érdemes tehát megvizsgálni, ahogy ez a beszélő neveket (is) tartalmazó (gyerek?)könyvek esetében általában is igaz. Mindazonáltal a Múminok főleg a gyerekek körében hódítanak. Erre persze iparág épült Finnországban. A Múmin-történeteken alapuló oktatóprogramok már magyarul is elérhetők, illetve a Finnországba látogatókat Tamperében Múmin-múzeum várja (amely egyébként egy utcában van a Lenin-emlékhellyel). Ezenkívül a finnek Disneyworld mintájára egy Múmin-világot is létrehoztak Naantali városában.

Mindemellett természetesen a hagyományos emléktárgyak, legófigurák, használati tárgyak is lehetnek Múmin-formájúak. A Rém esetében különösen ironikus, hogy fényvisszaverőként is funkcionáló kabalát is modelleztek róla.