A Rénhírek majdan megírandó dicsőségkönyvének legszebb lapjaira kívánkozik zegernyei két írása a történelemtankönyvek némely őstörténeti botlásairól, melyek nem csekély hullámverést keltve a magyar sajtó leláncolt csónakját is megtáncoltatták. Az események folyományaként a Történelemtanárok Egylete vitát szervezett az 5. és 9. osztályos tankönyvek őstörténeti fejezeteiről. A vita további előzményeihez tartozik Honti László cikke a Magyar Tudomány februári számában, az MTA I. osztályának közleménye, Fodor István véleményének megjelenése a Népszabadságban, valamint a Rénhírek beszámolója Honti László írásáról.

A vitát Miklósi László, a TTE elnöke vezette. Az eseményen a sajtó képviselői is megjelentek. Írásaikból csupán néhány dolgot emelünk ki:

Kolozsi Ádám, az Index szerzője a vitát hallgatva a túlérett Kádár-rendszerben érezte magát: véleménye szerint a tankönyv írói és szerkesztői a helyzet diktálta kompromisszumok elszenvedőiként állították be magukat.

A Hír TV híradója vágóképeket mutatott a vitáról, és rövid riportot készített Honti Lászlóval. A Széchenyi-díjas akadémikus elmondta, hogy Balog Zoltán miniszterhez írt levelében javasolta a kérdéses tankönyvek bezúzását.

Ónody-Molnár Dóra, a Népszabadság újságírója részletesen ismertette a vita lefolyását, majd a saját kérdésére kapott választ is. Ő azt szerette volna tudni, hová ez a kapkodás – miért kellett a már meglévő, jó tankönyvek helyett három hónap alatt újakat íratni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A tankönyvvita

A sajtóbeszámolókban nem kapott helyet a tankönyvekről folytatott vita néhány eleme, így most leginkább ezekre érdemes kitérnünk. Mosolyra fakasztó jelenet volt, ahogy a megjelent tekintélyes finnugrista urak egymásnak estek: Honti László például lapszusnak nyilvánította Klima László azt az állítását, hogy a lapp nyelv a balti finn nyelvek közé tartozna. Fodor István pedig azért marasztalta el egykori tanítványát, mert Nyugat-Szibériát nevezte ki magyar őshazává, holott az szerinte Baskíriában volt. Szerintünk Fodor István félreértette Klima Lászlót. A másik lehetőség, hogy mi értjük félre Fodor Istvánt.

Németh György, az őstörténeti butaságok elkövetésében elmarasztalt tankönyvíró mosolyogva jegyezte meg, hogy ezek még egymás közt sem tudnak egyetérteni.

Valóban, a nevezett tudós urak pontosan azt játszották el, amit a magyar politikai élet egyes pártocskái: saját véleményüket szövetségeseik közös véleményeként kezelték, s (vélt) igazuk érdekében egymás ellen háborúztak. A számi (lapp) nyelv elhelyezése a családfán nem egyszerű kérdés, ma is lehet róla tudományos vitát folytatni. Az uralkodó vélemény szerint a lapp nyelv a többi finnségi nyelvvel közös ágból ered, csak elsőként önállósult, még akkor, amikor a balti finn nyelvi egység nem bomlott fel. A magyar őshazát pedig korábban Fodor István helyezte Nyugat-Szibériába… Vagyis vannak viták. Melyeket amúgy a tankönyveknek kötelességük lenne bemutatni.

Amint arra Klima László felhívta a figyelmet, a 9. osztályos kerettanterv az eltérő tudományos vélemények bemutatását tűzi ki célul, melybe nem fér bele a tankönyv azon módszere, hogy az áltudományos, dilettáns nézeteket is tudományként tárgyalja, az igazi tudományos vitákat pedig meg sem említi. Természetesen általános elterjedtségük miatt a naiv, ábrándos őstörténeti ötleteket is célszerű tárgyalni, de a témakör tudományos eredményeitől elválasztva, azok ismertetése után.

Fodor István elutasította azt a tankönyvi megfogalmazást is, hogy az ősmagyarok a Fekete-tenger és a Kaszpi-tó között éltek volna, arra hivatkozva, hogy a két nagy víz között a Kaukázus hegyei találhatók. Nem mellékesen Róna-Tas András akadémikus kicsit északabbra a Kaukázustól, a Don és a Kubany folyók között állomásoztatja az ősmagyarokat évszázadokig. Tehát van ilyen vélemény is a tudományban, még ha sokan nem is értenek vele egyet (leginkább a régészek).

Ezek az eltérő koncepciók megjelenhetnének a 9. osztályos tankönyvben. Ugyanakkor a szakmai vitákra hivatkozva a szerzők nem kerülhetik el a tankönyv tévedéseinek kijavítását.

A vitában megszólalt Csepregi Márta, az ELTE Finnugor Tanszékének vezetője is, aki azt javasolta, hogy a finnugor nyelvrokonság témakörét mindenestül ki kell hagyni a magyar őstörténet tárgyalásából, mivel a magyar nyelv finnugorsága korábbi fejlemény, még abból az időből, amikor a magyarság nem önállósult, nyelve és kultúrája nem vált speciálisan magyarrá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vita maradjon kulturált keretek között, egyetemi kollégák ne mószerolják egymást, hanem koncentráljanak a vita szakmai elemeire.

Repárszky Idikó középiskolai tanár és tankönyvíró a 9. osztályos tankönyv középkori és újkori fejezeteinek hibáira, problémás megfogalmazásaira hívta fel a figyelmet. Ezekből sorolt fel néhányat Lőrinc László is, a történelmi tévhitek ellen küzdő tenyleg.com portál alapítója.

A vitában szót kért Herber Attila, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi oktatója, aki a 9. osztályos tankönyvhöz tartozó munkafüzet egyik tananyagfejlesztője volt. Elismerte, hogy a többek által bírált feladatban nem idézték pontosan Jókai finnugorellenes mondatainak helyét, valamint Trefort Ágostontól sem kellett volna idézni azt, amit nem mondott. Ugyanakkor vitatta azt az állítást, hogy ez a feladat a finnugor nyelvrokonság ellen hangolná a diákokat. (Ezt a véleményt Lőrinc László képviselte, lásd legújabb írását a hvg.hu és a tenyleg.com oldalain, ahol még a tankönyvírói és -szerzői gárda elleni erkölcsi kifogásait is kifejtette.)

Herber Attila véleménye szerint egy munkafüzetben akár Hitlert vagy Mussolinit is lehetne idézni, hiszen ott nem fogalmaznak meg értékítéletet, csupán forrásokat tanulmányoznak. Mindenesetre kíváncsian várjuk, módjuk lesz-e majd a diákoknak Hitler és Mussolini mellett az ellentábor cégéres történelmi figuráinak – lásd Lenin, Sztálin vagy Rákosi Mátyás – szövegeit is tanulmányozniuk…

Miklósi László a vitát azzal zárta le, hogy a vita folytatódik. Sőt, nemcsak újabb viták lesznek a kísérleti történelem tankönyvek további témaköreiről, taníthatóságukról és tanulhatóságukról, hanem részletes elemzések is készülnek majd.

Kísérleti őstörténet 5. osztályos nebulók részére

Az ötödik osztályos tankönyv őstörténeti fejezetének problémás részeire rátérve könnyű dolgunk van, ugyanis idézni fogjuk Klima Lászlónak a vitában elhangzott állításait. Ő már a 9. osztályos tankönyvet is elmarasztalta a hun–magyar mondakör előtérbe tolása miatt, s most elszörnyedve vette tudomásul, hogy az 5. osztályos könyvben ez képezi az őstörténet tanításának alapját. Amúgy semmi baj Hunor és Magor meséjével, ez magyarságtudatunk megdönthetetlen alapja, ott a helye a tankönyvekben. Mármint az irodalomtankönyvekben. Szerepelhet a történelemtankönyvekben is – azután, hogy sorra kerültek a tudomány eredményei, és határozottan kiemelve, hogy a hun–magyar eredetmonda történelmi forrásértéke kb. nulla. Itt jegyzendő meg, hogy a finnek sem a Kalevala alapján tanítják az őstörténetüket. Prezentációjában Klima László bemutatta, hogyan vélekednek a folkloristák a mondákon alapuló történelemszemléletről:

„A legújabb szociálpszichológiai és kognitív pszichológiai vizsgálatok szerint az ember múltról való gondolkodásának két lehetséges módja van, amelyek kizárják egymást.

Az egyik a tudományos, a másik pedig az angolul találóan folk historynak, magyarul mindennapi történeti gondolkodásnak nevezett megközelítés ez utóbbi – a folklorisztika nyelvére lefordítva – tulajdonképpen a mondaszüzséken keresztüli gondolkodást jelenti.

A folk history narratívái azonban vékony szálon mindig kapcsolódnak a hivatalos történetíráshoz és más tudományágakhoz, s gyakran az onnan kieső, tudománytalannak minősített elképzelések válnak a népi történeti tudat részévé.” (Mikos Éva 2014: 364–365.)

Vagyis, ha mondákat tanítunk történelem helyett, akkor ezzel elősegítjük a tudománytalan elképzelések beépülését a történelmi tudatba. Ne áltassuk magunkat és diákjainkat régi dicsőségünk homályos emlékeivel. Nem egészséges az a nemzet, amelynek önértékelése súlyosan beteg.

Az alapkoncepció átgondolatlansága mellett másfajta problémán is bosszankodhatunk. Az 5. osztályos kísérleti történelem tankönyvbe is besettenkedett egy hibás jelzésekkel teli térkép. Már a címe is rossz: A finnugor népek és a magyarok. Mert hogy a magyar is egy finnugor (nyelvű) nép. Elég lenne címnek ennyi: A finnugor népek. De ez még pontosabb lenne: A finnugor nyelvű népek.

Ezen a térképen rossz helyre kerültek az inkerik. Közvetlenül a vótok mellé kellene írni a nevüket.

A csúd népnév a Régmúlt idők krónikájában és a krónikát felhasználó további orosz évkönyvekben az észtek, a karélok, az inkerik és a vótok közös elnevezése. A Novgorodi első évkönyvben és körében a csúd népnév csak az észtekre vonatkozik. Ez tehát egy változó jelentésű elnevezés, a csúd nép a térképen szereplő más finnugor népekkel azonosítható, ezért nem helyes szerepeltetni. Ezen a térképen történelmi tévedés az „ugor” nép is. Ilyen ugyanis az Urál európai oldalán nem volt. Egyetlen történeti forrásban sem szerepel (ugoroknak a Kárpát-medencei magyarokat nevezték az orosz évkönyvek). Azért kerülhetett a térképre, mert egyes régészek feltételezik, hogy valamilyen ősugor nyelvű népesség élhetett az Urál európai oldalán is.

Nem sikerült a térképen pontosan megnevezni a komik (zürjének) két ma is létező etnikai csoportját. Jó helyen jelöli őket a térkép, de nevük elég zavarosra sikeredett: „zürjének (komik)” helyett komi-zürjének írandó, az egymás alatt lévő „permiek” és „zürjének” helyett pedig komi-permjákok.

A mescser valószínűleg nem finnugor nép volt, a korai orosz évkönyvekben nem szerepelnek. Népnevüket feltehetőleg az oroszoktól kapták, a Mescsera nevű tájegység után. Erről korábban már írtunk, miként a burtasz népről is. amely talán nem finnugor eredetű, de a tatárjárás után beolvadt egy finnugor népbe, a mordvinba, annak is a moksa csoportjába. Csak halvány esélye van annak, hogy a burtaszok korábban is azonosak lettek volna a moksákkal. Véleményünk szerint a térképről le kellene venni mindazokat a népneveket, amelyek már nem létező népeket jelölnek (csúdok, ugorok, merják, muromák, mescserek, burtaszok), és ezzel megoldódna az a kérdés, hogy léteztek-e a mescserek és a burtaszok, valamint nem kellene javítani a muromák rosszul írt nevét sem. Ezután már csak az inkeriket kellene helyre rakni és a két zürjén csoport nevét helyesen leírni. Egyébként még azon is érdemes gondolkodni, szerepeljenek-e a vótok és a lívek a térképen, mivel együtt sincsenek ötvenen.

A tudomány és a tudomány alatti szféra a korábban tárgyalt 9. osztályos könyvhöz hasonlóan itt is keveredik. Leginkább akkor, amikor a gyerekeknek elmesélik, „Ahogyan a történészek gondolkodnak”.

Az egyik ilyen cím után azt olvassuk, hogy „vannak, akik a törökökkel rokonítanak bennünket, mert sok közös szavunk van”. Ez a mondat összemossa a különböző tudományokat. Nyelvi kérdésekben nem a történészek, hanem a nyelvészek az illetékesek.

A következő mondatban azt olvassuk, hogy „mások szerint egyenesen Mezopotámiából származunk”. Hát… ezen sem történészek gondolkodnak. Leginkább az álomvilágban élő áltudósok. Ilyen fantaszták persze régebben (200 éve!) egyetemi katedrán is előadtak, mint például Horvát István, de az ő működése már tudománytörténet, és csak az egyetemen tanítják. A dilettáns nézeteket célszerű lenne egy másik blokkban kiemelni, talán ezzel a címmel: Ahogyan az amatőr őstörténészek gondolkodnak.

Egy másik helyen az „Ahogyan a történészek gondolkodnak” cím után Anonymusról esik szó, csakhogy ő nem volt történész. Érdekes, hogy a tankönyv más fejezeteiben az „Ahogyan a történészek gondolkodnak” című részek nagyon hasznos, gondolatébresztő szövegeket tartalmaznak (lásd az urbanlegends írását).

Ebben a tankönyvben kevesebb hibát találtunk, mint a 9. osztályosok könyvében. Reméljük, hogy a felsoroltakat kijavítják, és a történelem tankönyvek előállítására irányuló következő kísérlet jobban sikerül.

Felhasznált irodalom

Fodor István 2009: Őstörténet és honfoglalás. Magyarország története 1. Bp.

Galkin, L. L. 1983: Nomadischer Grabfund von jenseits der Volga. Acta Archaeologica, 379–383.

Halikova, A. E. 1975: Ősmagyar temető a Káma mentén. (Magna Hungaria kérdéséhez.) Archaeológiai Értesítő, 53–78.

Mikos Éva 2014: A honfoglalás a folklórban és a populáris kultúrában, avagy a honfoglalás néphagyományának forrásai. In: Magyar őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés. Bp. 361–380.

Róna-Tas András 2011:: Az Uráltól a Kárpát-medencéig. História 2011/8. 2–6.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése