Szilágyi N. Sándor kolozsvári magyar nyelvész. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár I–IV. kötetének kiadói szerkesztője. Magyarországon is népszerű a Világunk, a nyelv, illetve a Hogyan teremtsünk világot? című nyelvészeti ismeretterjesztő kötete.

A sorozat első részében az új helyesírási szabályzat bevezetésének külső körülményeiről esett szó, a másodikban a -szerű elem írásának kérdéséről.

Mikor egy már megszokott helyesírásban csak úgy tessék-lássékból változtatunk valamit, és nem az alapelveit újragondolva készítünk egy jót a rossz helyébe (márpedig a mostanival igazából ezt kellene csinálni ahhoz, hogy írni is lehessen már vele rendesen, ne csak a nyelvtani szabályokat meg az ujjszámolást gyakorolni), akkor csak nagyon indokolt esetben szabad bármit is módosítani, fölöslegesen pedig semmit, mikor végső soron teljesen mindegy, hogy azt hogyan írjuk.

És különösen úgy nem szabad változtatni, hogy még el is rontunk valamit, ami addig jobb volt, és az emberek nyelvérzékének is jobban megfelelt. Az előző (1984-es) módosításkor ilyen fölösleges és értelmetlen dolog volt például a dz-s szavak (pl. madzag) elválasztásának a megváltoztatása. Addig mad-zagként kellett elválasztani, ami teljesen jó volt, a magyaroknak könnyen rá is járt a kezük, mert rögtön érezték, hogy ez pont olyan, mint ahogy (ennek a zöngétlen megfelelőjeként) a tetszik elválasztása is tet-szik, és nem te-tszik. Most viszont már ma-dzagként kellene elválasztaniuk, ami képtelenség. És ezt csak azért kellett csinálni, mert valakik úgy gondolták, hogy hadd legyen már a dz is úgymond „teljes jogú tagja” a magyar fonémakészletnek, tehát akkor vegyük olyannak. (Pedig még csak nem is olyan ráadásul, amint azt Siptár Péter nagyon világosan és teljesen meggyőzően meg is írta a Strukturális magyar nyelvtan 2. kötetében.) Tehát: a dz „jogát” védjük, az embereknek a méltányos bánásmódhoz való alapjogával meg nem törődik itt senki, pedig abban az is ott van valahol, hogy ne kelljen valamit kényszeredetten másképpen írniuk valami elszállt szabály miatt, mint ahogy nekik a legkönnyebb lenne.

Mert ők igenis érzik azt, amit a nyelvész nem – és az egy dolog, hogy nem érzi, de azt se veszi figyelembe, amit amúgy tudnia kellene. Mégpedig: ha az alapelv az, hogy az elválasztás a szótagoláson alapul (és ez egy jó elv), akkor a nyelvésznek alapból tudnia kell azt, hogy szótag hosszú mássalhangzóval (vagy geminátával) nem kezdődhet. Ez rögtön kizárja a ma-dzag elválasztást, ez csakis akkor lenne lehetséges, hogyha a madzag-ban rövid dz lenne. (Ki lehet próbálni, hogy hangzana, elég muris.) De rövid dz meg nincsen is a magyarban, mert [dz] hang csak a d+z fonotaktikai helyzetben fordul elő, mindig hosszú [ddz] hangot eredményezve. Magyar szó nem kezdődhet dz-vel (márpedig akkor szótag sem, NB!), sőt ha fonotaktikai okokból a ddz meg kellene rövidüljön mássalhangzó előtt, akkor is sokszor inkább z-t mondunk (és írunk is!) dz helyett, A cikkben említett találatok mindig idézőjeles keresést jelentenek (azaz pontosan csak a toldalék nélküli, illetve valamilyen megadott toldalékos szóalakot), és a Keresőeszközök alatt a honlapok nyelvét a Magyar nyelvű oldalakra beállítva. (Így keresve a találatok számát a Keresőeszközök gombbal lehet láthatóvá tenni.)ha tehetjük: takaródzik – takarózni. (Hogy ez tényleg így van, és ezek így függnek össze, azt jól mutatja, hogy hány találat van ezekre: takaródzik – 23 400, takarózik – 11 200, itt a z-s forma aránya az összesben csak 32%, viszont: takaródzni – 5 520, takarózni – 179 000, vagyis itt már 97%, szóval jól látszik.)

Ha tehát már mindenáron változtatni akartak valamit, hogy hadd legyen már szegény dz is olyan, mint a többi, akkor egy kicsit jobb ötlet lehetett volna (bár sok értelme annak se lett volna!), ha inkább azt írták volna elő, hogy ezentúl írjuk maddzagnak, eddzőnek, jelölve a mássalhangzó hosszúságát is (ha már szerintük a dz rövid dz-t jelöl, még ha nem is úgy van) – bár ez kb. olyan, mint ha a tetszik-et is tettszik-nek kellene írni –, és akkor válasszuk el madz-dzag- és edz-dzőként (a párja persze a tetsz-tszik lenne, ami viccnek is elég rossz!), de ezzel még mindig baj van, mert akkor meg (rövid!) dz-vel végződik, illetve kezdődik a szótag, pedig szó soha, tehát ez még így is nagyon kétséges, hogy magyarul van, vagyis: a legjobb egyértelműen úgy volt, ahogy azelőtt volt: mad-zag.

Maddzag
(Forrás: Wikimedia Commons / Manfred Heyde)

Lehet, hogy mindenféle fölösleges változtatások helyett inkább ezt lenne most érdemes visszaállítani (nem lenne nagy dolog, ez a szabály még csak 30 éves, és az emberek még mindig nem szoktak hozzá rendesen, hiszen egy ilyenhez nem is lehetne, és különben is: hány embernek kellhetett vajon 1984 óta dz-s szót sor végén elválasztani?), mert a régi sokkal kézre esőbb és normálisabb, mint amire legutóbb lecserélték. (Azóta a bo-dza és hasonlók elválasztása gyakori feladat a helyesírási felmérőkben és tesztekben, mert ezt a gyerekek folyton elrontják, mert nem jön nekik, hogy a mai szabály szerint válasszák el.) És még bocsánatot is lehetne kérni a magyaroktól, hogy ezzel az előző szabályozáskor annyi bajt okoztunk nekik értelmetlenül.

Persze ettől még idegen szóban, ahol a dz tényleg rövid, lehetne a szerint elválasztani, pl. Fuka-dzava, csak nehogy az legyen aztán belőle, amitől félni lehet, hogy az iskolában a tanárok az ilyenekkel kezdjék gyötörni a gyerekeket, mikor pedig ezeket talán soha életében nem fogja leírni egyikük sem, pláne úgy, hogy még sor végén el is kelljen őket választani. Nem kell mindenkinek mindent megtanulni. És abba most bele se megyek, mi történik sok iskolában a gyerekekkel helyesírás-tanítás címén, pedig az egyenesen vérlázító: összeállítanak egy tesztet a legképtelenebb dolgokból, ahol minden ott van, aminek egyszer a nyelvészek rosszul szabályozták a helyesírását, tehát számítani lehet rá, hogy a gyermek azt „el fogja rontani”, és ha nem úgy írja, ahogy kell, hanem ahogy kellene, ha jó lenne a szabály, akkor lepontozzák és megszégyenítik érte. Szerintem ez nemcsak súrolja az emberi gonoszság határát, hanem túl is van már rajta.

Nagyon ideje lenne már elgondolkozni egy kicsit azon, amit a szenvedő alanyok mondanak egy-egy ilyen teszt után. Az egyikre, amelyikben a gyűrűddzenek helyesírása volt az egyik feladat (én erre rákerestem, az egész interneten 10 találat van rá, és mindegyik erről a tesztről szól!), az egyik fórumozó azt írja:

Magyarázza már el vki, hogy miért eddzétek-nek és nem edzzétek-nek kell írni, pedig az "edzjétek" hasonul; ill. miért gyűrűddzenek-nek és nem gyűrűdzzenek-nek (utóbbinál azt hittem, hogy mindkét válasz rossz), pedig a "gyűrűdzjenek" hasonul.

És teljesen világos, hogy neki van igaza tökéletesen, hiszen a tetszik -j jeles alakját sem tettszennek vagy tettszéknek írjuk, hanem tetsszennek, illetve tetsszéknek, és a -j itt is a d+z második eleméhez hasonul. De ha jól írta, bánhatta. És egy másiknak is ez a véleménye:

gyűrűddzenek: felszólító módra gondoltak, beugratós, én az összes ilyet elrontottam, mert így írtam volna: gyűrűdzzenek.

Edzzetek, gyűrűdzzetek!
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 146-1983-056-19B / CC BY-SA 3.0 )

Megnyugodhat: mindenki így írná ezt, ha szabad lenne. Egy harmadik pedig (sejtésem szerint korábbi hasonló tapasztalatai alapján) már a szavait sem válogatva mondja meg, mi erről a véleménye:

Ne nagyon szégyenkezzetek a helyesírásotok miatt!

Ez a teszt úgy volt összeállítva, hogy a legújabb helyesírási baromságokkal legyen tele.

Pl pontosan emlékszem, hogy régen a nyitva tartás-t egybe írtuk, és a bodza szót is a dz közepén kellett elválasztani - csak egy agyament nyelvésztől tudom, mi a jelenleg "helyes".

[...]

Elmehetnek a fenébe!

Hát ez bizony rólunk szól, kedves kollégáim! Kicsit se örülök neki, de nagyon meg tudom érteni.

Ennyit akkor a dz-ről. A dzs-vel persze más a helyzet, amint azt Siptár Péter is megírta, és ott van rövid is, hosszú is. Közszó belsejében magánhangzó előtt rövidként A magyar helyesírás a fridzsider alakot sem fogadja el szabályosan, a frizsidert tartja helyesnek. (A szerk.) ő csak a fridzsidert említi (Strukturális magyar nyelvtan 2), pedig vannak még ezek is: büdzsé, gádzsó, gudzsaráti, tinédzser. (Megjegyzem, hogy legalábbis mi, erdélyiek a Dobrudzsa földrajzi névben is röviden ejtjük, nem tudom, Magyarországon hogy van ez.) A madzsong-ról fogalmam sincs, hogyan ejtik, én ezzel eddig csak írásban találkoztam, a Magyar értelmező kéziszótár második kiadása (ÉKsz.²) pedig nem mond semmit a kiejtéséről, és ha ez nekem most gondom, akkor az azt jelenti, hogy bizony nem lenne fölösleges az időtartamot a dzs esetében is jelölni, mint a többi mássalhangzó esetében is. Ez sok szót nem érintene, nem lenne nagy dolog, de értelmesebb lenne, mint sok egyéb változtatás. Az ÉKsz.² anyagát nézve összesen ennyiről lenne szó (most úgy írom őket, ahogy jobb lehetne szerintem): briddzs (briddzsel, briddzsezik, briddzsverseny), doddzsem (gondolom), hoddzsa, loddzsa, maharaddzsa. Ennyi.

A mene(d)dzsel, mene(d)dzser, rá(d)dzsa és tá(d)dzsik esetében bizonytalan vagyok, mondjuk az első kettő esetében lehet, hogy a menedzsment-re is tekintettel talán a rövid dzs-s írás lenne jobb, annál is inkább, mert ezek nekem rövid dzs-vel is ismerősen hangzanak, bár hosszúval is. Az utolsó viszont nekem: taddzsik, éspedig a-val (az á-s alakról meg gőzöm nincs, hogy úgy dzs vagy ddzs van-e benne), és ezzel nem is vagyok én egyedül: a tádzsik keresésre van 19 700 találat (mert a szabályzat így írja elő), a tadzsikra viszont 29 100, vagyis akkor mégiscsak én tudom jól, mert magyarul ez (inkább) így van. De mivel ez is rosszul van szabályozva, az interneten előforduló összes adat 60%-a most már úgymond „helytelenül” van írva. (Az ÉKsz.² a tádzsik mellé még felveszi alakváltozatként a tadzsik formát is, számomra teljesen érthetetlen módon „bizalmasnak” minősítve, mikor pedig ez csak arról szól, hogy az a forma, ahogy a magyarok normálisan mondják, nem talál azzal, ahogyan valaki szerint mondaniuk kellene. Aztán a helyesírási szótárakban persze már csak a tádzsik van.)

Tádzsikok vagy tadzsikok vagy táddzsikok vagy taddzsikok
(Forrás: Wikimedia Commons / Steve Evans / CC BY 2.0)

Visszatérve a lehetetlen ma-dzag-hoz: az ilyen beleokoskodások helyett, amivel elrontják azt, ami addig jobb volt, jobban tennék az ezzel foglalkozók, ha inkább arra figyelnének például, hogy az Innsbruck elválasztása ne Innsb-ruck legyen már, ahogy a szótárban van (és csakis azért, hogy fafejű módon alkalmazzunk mindenáron egy nem ilyenekre kitalált szabályt, hogy tudniillik a következő szótagba csak egy mássalhangzót vigyünk át), mikor a magyarban [(n)nszb]-re szó nem végződhet, és akkor szótag sem, az Inns-bruck viszont minden magyarnak természetes lenne, egyrészt mert akik ezt leírják, azok egy része azt is tudja/érzi, hogy ebben a helységnévben ezek így tagolódnak, másrészt mert nsz állhat szóvégen (és akkor szótag végén is) – pasziánsz, sansz, szeánsz stb. –, és br is lehet szó(tag)kezdet: brekeg, bróm, brummog stb.