Zs betű nem létezik, mert a kriz-sa gyökszava héberül barom. Mit csinál? Baromságokat böfög.

A bodza egyszeűen bogy-za, vagyis bogyó-zat. A héber bag = élelem a bog és bogyó (bod-jó) rokonszava.

A mad-zag gyökszava a mad, ami a héberben = méret. Mit csinál? mad-oz: méreget. Mivel? madoz-ag-gal. Nézz utána: földmérés, , matematika, pi-szám az ókori Mezoban és Egyiptomban MAD-ZIG-ZAG-gal történt.

Edz. Edzeni régen az acélt szokták. A héber ed = gőz. Mit csinál? Nézz már utána, hogyan edzik az acélt: nagyon sok gőz lesz ott. Természettudomány, műszaki ismeretek és nyelvészet? Ez nem megy együtt bele egy fejbe? Pedig a NYELV mindenről szól...

A bodza, madzag, edz szavakban tehát NINCS dz. MÁS magyar szóban sincs, dzs sem.

Az idegen szavakat pedig, nem a KIEJTÉS szerint írják le. Sem az eredeti, sem a többi nyelvben. Amikben úgyis összevissza torzulnak és legtöbbször nyelvi szemétté válnak.

-A Radzsiv szó kimondásakor ha a hangsúlyt az első szótag "a"-jára helyezem ('rövid, hangsúlyos "a"), akkor a "dzs"-t hosszan ejtem, ha a végére, akkor röviden, de az "í"-t hosszan kitartom..

A kettős mássalhangzók (akármilyen okból jöttek létre) rövid vagy hosszú ejtésével kapcsolatban pl. a "szőlő// szöllő" jut eszembe de léteznek ellentétes példák is, bár más-más értelmű szavak esetén pl. "szülő", küllő"..

-Talán az a tény, hogy a hosszú/ hangsúlytalan és rövid/ hangsúlyos magánhangzók jelölése szerintem korlátozott mert az "a"/ "á", és az "e"/ "é" magánhangzókra nem terjed ki külön-külön, a "szöllő/ szőlő" tipusú mássalhangzó-hossz változás, amit a "közrefogó magánhangzók esetenként okoznak" gondolom nem válnak "láthatóvá"..

Az írásmód szerintem a fenti okból adódóan nem mutatja egyértelműen, hogyan kéne kimondani pl. az említett "Radzsiv" szót..

-Talán a "meneddzser, maharaddzsa" tipusú, számomra elég rondának tűnő (négy mássalhangzós jelölés!) úgy vélem, elkerülhető lenne, ha az említett "a/ aa, e/ ee, é/ éé, á/ áá" (nem feltétlenül kettőzéses jelöléssel) magánhangzók írásban is különböznének..:)

@scasc: Igen. Próbáljuk meg zöngétlenül ejteni! Sevarna[c]e vagy Sevarna[cc]e?

"elképzelhetetlen például, hogy az Abuladze és Sevardnadze nevekben, vagy bármelyik más -dze végű grúz névben rövid dz-t ejtsünk." Elképzelhetetlen-e?

Egyébként az, hogy a grammatogenézisben a naív írások mindig szótagokat jelölnek, még akkor is, ha így (a jelek számát gazdaságossági okokból korlátozva) tökéletlenül is adják vissza a hangalakot (ld. pl. Coulmas), arra utal, hogy a szótag mint nyelvi egység univerzálé. A szótagolás _módja_ már kevésbé, ill. "univerzális" szabályait nehezebb megállapítani, ill. hogy van-e.

@seta92: Igazad lehet, hogy a "t" + "j" -> "tty" nem annyira részleges hasonulás, mint inkább egybeolvadás, de (mint annyi mindenben) ebben sincs egyetértés, mert lehet azt mondani, hogy ebben az esetben a "t"-nek csak egy mozzanata "változik meg" (palatális lesz), mégpedig a "j" palatális voltának hatására. Mindenesetre nem túl fontos ez az írásom mondandója szempontjából.

Nem értek a magyar nyelvtörténethez, nem tudom megítélni, mennyire tartható az a hipotézis, hogy az egybeolvadás valaha rövid mássalhangzókat eredményezett, amelyek csak később nyúltak meg, és a "dz" ebbe a mintába illeszkedett bele. Lehet, de akkor honnan van ma annyi intervokális rövid affrikáta ("atya", "gatya", "bogyó" stb.)? Azok mind később keletkeztek?

Nem az a fő érv a szótagok (határai) ellen, hogy a gyerekek és iskolázatlanok nem egységesen szótagolnak, az csak arra utal, hogy esetleg a szótagolás tanult képesség. Az igazi érv az, hogy nem nagyon léteznek (egyesek szerint egyáltalán nem léteznek) a nyelvekben olyan szabályszerűségek, amelyeknek a megfogalmazásához szótagok pontos határaira kell hivatkoznunk (olyanok viszont vannak, amelyek pl. a szótagok számára hivatkoznak, de ahhoz nem kell pontosan meghúznunk a határaikat).

A 3. kérdésre (fonémák, rendszerkényszer) nem tudok válaszolni, legalábbis olyat nem, ami valamiféle közmegegyezést konszenzust tükrözne. Manapság sokan már a fonéma fogalmának az indokoltságát is megkérdőjelezik, a rendszerkényszer fonémaképző erejében pedig régebben sem sokan hittek. A "v" lehet, hogy "az f párja", de mégsem viselkedik teljesen úgy, mint a többi (zöngés) réshang, pl. a standard dialektusban megelőzheti zöngétlen zörejhang ("le[k]vár", nem pedig "le[g]vár"). És nem látok olyan tendenciát, hogy bárkinek hiányozna a "c" zöngés párja. Más rendszertelenségek is vannak, pl. a "h" is elég sajátos helyet foglal el a rendszerben, vagy a magánhangzók között az "a" vagy az "e". De ezekről talán majd máskor.

Kedves Laci!

Nagyon köszönöm a részletes és meggyőző választ. :) Már régen szerettem volna egy szakember véleményét kikérni ezekben a kérdésekben.

Knausz Imre

Két megjegyzésem és egy kérdésem lenne:

1. "A részlegesen hasonult mássalhangzók ugyanis a dz-hez hasonlóan hosszúak, pl. a t és a j egymásutánjának ejtése hosszú tty, nem pedig rövid ty." -- Szerintem ez a jelenség nem "részleges hasonulás", hanem összeolvadás. (Lehet, hogy ez csak terminológiai kérdés, de én soha nem hallottam azt az esetet részleges hasonulásnak hívni, mikor {egyik mássalhangzó} + {másik mássalhangzó} --> {egy minőségében más, harmadik (hosszú) mássalhangzó} lesz.) -- Az viszont érdekes lehet, hogy az összeolvadás eredetileg nem hosszú mássalhangzót eredményezett, hanem rövidet, legalábbis az ómagyar korban még így volt. Tehát a t + s nem ccs lett, hanem rövid cs. Ez az összeolvadással létre jött rövid mássalhangzó aztán magánhangzók között (intervokalikus helyzetben) megnyúlt. -- És ami már a dz-hez is kapcsolja ezt: a magyarban affrikáták (cs, c, sőt ty, gy is) nagyobb számban összeolvadással jöttek létre, szó belsejében, ahol az ómagyar kor végére geminálódtak. Lehet, hogy ez az oka a dz hosszúságának, mert abban az időben, mikor a dz kialakult (középmagyar kor) már az volt a fonotaktikai minta, hogy szó belsejében, szó végén az affrikáták hosszúak. Ezért az ekkor alakuló dz is így viselkedik.

2. Való igaz, hogy a nyelvészek vitatkoznak a szótag lézetésén, és az is biztos, hogy eltérően szoktunk szótagolni (míg az iskolában megtanult elválasztás nem egységesít bennünket), de ez semmit sem jelent. Nekem a szavak se pont az jelentik, mint másnak, akkor nincsenek szavak? Inkább arról lehet szó, hogy mindenki más hatások alatt tanulja a nyelvét, ezért eltérőek lesznek a szótagjai is. Bár gyanítom, ez az eltérés csak kis számú, ritkán használt szóra igaz.

3. Kérdésem: a dz és a dzs rendes fonémakénti meglétét nem támogatja a rendszerkényszer? Az ómagyar korra/ban olyan mássalhangzórendszer jött létre, amiben az obstruensek zöngés/zöngétlen párokba rendeződtek (ez az egyik legfontosabb megkülönböztető jegyük), pl. a w > v változást nem is nagyon indokolja más, minthogy az f-nek "párra volt szüksége", a szonoránsok viszont maradtak "magányosak", és igazából a zöngésség nem is disztinktív jegyük (pl. ezért nem vesznek részt az ún. zöngésség szerinti részleges hasonulásban).

Na most nem elképzelhető-e, hogy az ómagyarban kezdetektől meglévő cs mellé hamarabb, az ez ekkor keletkező c mellé pedig később kialakult zöngés párjuk (a dzs meg a dz), és ezt a fonémarendszer követelte meg? Mert, ha igen, akkor ebből kifolyólag a dzs és a dz vitathatalanul teljes státusú fonéma?

Nem tudom, nagyon balgatag elképzelés-e ez.