A beszédkutatással foglalkozó szakemberek körében elfogadott álláspont, hogy a nyelv elsajátításának elengedhetetlen feltétele a társas környezet mellett a gyermek számára elérhető nyelvi minta. Ez utóbbi szolgál a nyelvelsajátítás alapjául, illetve ennek sajátosságai nagymértékben meghatározzák a gyermek későbbi kommunikációját. A kérdés csak az, hogy milyen az a minta, amelyet a gyermek gondviselőitől kap.

A kezdetek

A nyelv elsajátításnak képessége öröklött emberi képesség (nyelvi kompetencia), ám maga a nyelv, amit az ember elsajátít, tanult. A csecsemő, kisgyerek alapvető szociális és érzelmi beállítottsága (és az abban bekövetkező folyamatos fejlődése miatt) folyamatosan részt vesz a kommunikációban, azaz együttműködik a felnőttel. Ez nyilvánvalóan mindig az aktuálisan rendelkezésre álló eszközei által történik.

A csecsemő, kisgyerek folyamatosan részt vesz a kommunikációban
(Forrás: Forrás: Deme Judith)

Kezdetben persze nem nyelvi eszközökkel zajlik a „kommunikáció”. A kisbaba mosolyog, gőgicsél, majd gagyog. Nagyjából 6 és 10 hónapos korban valódi szótagok is megjelennek, gyakran kettőzve (pl. ma-ma, ba-ba). Ezután következnek az egyelemű közlések, amikor a gyerek már kérdésekre is képes válaszolni, illetve utasításokat is megért (klasszikus példa: hol a baba?). Ez a szakasz nagyjából 1,5-2 éves korig tart, utána a közlések kételeművé válnak, illetve egyre hosszabbak lesznek a mondatok is a gyereknél, egyre nagyobb lesz a szókincs stb.

Ebben a folyamatban óriási szerep jut a gyereket nevelő felnőtteknek, különösen az anyának. Számos kutatás bizonyította, hogy az anyai (vagy gondozói) beszéd sajátosan alkalmazkodik a kisgyermek kommunikációs és nyelvi szintjéhez. Ez pedig a gyermek fejlődésére is visszahat: lassítja vagy gyorsítja a nyelvi fejlődés folyamatát.

A felnőtt szerepe

Az gyermek (nyelvi) fejlődésével párhuzamosan a felnőtt is igyekszik gyermeke fejlődését elősegíteni. Olyan nyelvi eszközöket alkalmaz (általában nem tudatosan), amelyek felkeltik és fenntartják a gyermek figyelmét, előmozdítják kommunikációs tevékenységét.

Ezek az eszközök változnak, cserélődnek a gyermek fejlődésének egyes szakaszaiban. Ez törvényszerű, hiszen a felnőtt beszédmódja tulajdonképpen alkalmazkodást jelent a beszélni még nem vagy csak korlátozottan tudó gyermek irányába, aminek célja az együttműködés kialakítása. Ezzel együtt a felnőtt (elsősorban az anya) és a gyermek formálódó beszédkapcsolatában a társalgási alapminták elsajátítása párhuzamosan történik a mondanivaló nyelvi megformálásának legfőbb feltételével: a nyelvi tudás elsajátításával.

A társalgási alapminták elsajátítása párhuzamosan történik a nyelvi tudás elsajátításával.
(Forrás: Forrás: Deme Judith)

Az említett nyelvi tudás átadásának, kommunikálásának módja az egyszerűsített beszédmód. Ez a felnőtt nyelvi repertoár különböző – és általában öntudatlanul alkalmazott – módosításainak végterméke. Ebben a beszédmódban egyszerűsítő, a megnyilatkozás értelmét magyarázó, valamint az érzelem kifejezését szolgáló módosításokat hajt végre a szülő. Ennek az eljárásnak az oka, hogy az aktív nyelvi fejlődés kezdetén az anyai (vagy gondozói) beszéd egyszerűsége kedvező hatással van a gyermek nyelvelsajátítására. Azonban ez a fejlődés későbbi szakaszaira nem áll. Sőt egyes kutatók szerint épp a fordítottja igaz: a grammatikailag bonyolultabb beszéd jobban segíti a nyelvi fejlődést. Ennek oka, hogy a gyermek nyelvi tudásának gyarapodásával együtt az aktuális tanulási feladatok is változnak, azaz a továbbfejlődéshez szükséges körülmények is.

A fentiekkel kapcsolatban fontos látni, hogy a szülő által közvetített nyelv, az általa használt nyelvi repertoár képezi a gyerek nyelvének alapját. Azonban a teljes nyelvi repertoárnak csak bizonyos részei elérhetőek a beszélők számára. Ezt hívjuk egyéni verbális repertoárnak. Hogy mely elemek tartozhatnak ide az számos kognitív, pszichológiai, társadalmi, kulturális tényező függvénye. Ebből egyenesen következik, hogy ahogy a gyermek és környezete között többféle kommunikáció lehetséges, ugyanúgy az egyes nyelvhasználók között is eltérések lesznek a nyelvi szocializációjuktól függően. 

A nyelvhasználók között eltérések lesznek a nyelvi szocializációjuktól függően
(Forrás: Forrás: Deme Judith)

Szocializáció és nyelvi szocializáció

A beszédkapcsolat alakulása a kisgyermek és környezete között függ az adott társadalom értékeitől, hiedelmeitől, szokásaitól stb. Ezek befolyásolják, hogy mit és hogyan tanul meg a gyermek. Ahogy Réger Zita fogalmaz: „a különböző társadalmak más és más helyzetekben, más és más szerepkörökben bátorítják a kisgyermekek nyelvi tevékenységét: ez elősegítheti bizonyos nyelvi elemek, szabályok, nyelvhasználati módok elsajátítását, s hátráltatja másokét”. A felnőtt és gyermek között fennálló beszédkapcsolat, azon belül a nyelv használati módjainak átadása fontos része, ugyanakkor eszköze is a kultúra átadásának, a szocializáció folyamatának. Vagyis társadalmi attitűdöt, viselkedést, személyiségfejlődést, gondolkodást és világképet formál.

Az említett kulturális és társadalmi tényezők nem csupán a gyermeknek szóló beszédet alakítják. Magát a gyermeki beszédet is. Elég csak arra gondolni, hogy mit mond a gyermek, milyen sorrendben tanul meg egyes nyelvi elemeket vagy szerkezeteket. Egyetlen példa erre: a japán gyerekek egyes udvariasságot, tiszteletadást kifejező bonyolultabb nyelvi formákat gyorsabban sajátítanak el, mint más egyszerű elemeket. Ennek pedig az az oka, hogy a környezet ezen nyelvi alakulatok használatát bátorítja – vagyis erre szocializál.

A nyelvi szocializáción szűkebb értelemben az implicit tanítási (és tanulási) folyamatot értjük, amelynek során a gyermek elsajátítja a különféle beszédhelyzeteknek megfelelő nyelvhasználati módokat. Azaz, amikor a nyelvi repertoárja bővül, kiegészül új elemekkel.

Szélesebb értelemben viszont a nyelvi szocializáció fogalma magába foglalja a kisgyermek beszédfejlődéshez fűződő szülői vagy gondozói viszony legtöbb összetevőjét is.

A nyelvi szocializációból fakadó különbségeket az oktatási intézmények, azon belül a pedagógusok gyakran figyelmen kívül hagyják. Ez azt vonja maga után, hogy az otthon elsajátított nyelvhasználati módok társadalmi előnyök és hátrányok forrásaivá válhatnak, tehát elősegíthetik vagy gátolhatják az érvényesülést és az előrehaladást a társadalmi intézményekben – többek között az iskolában. Ezekről cikksorozatunk következő részében lesz szó.

Felhasznált irodalom

Bartha Csilla 1999: A kétnyelvűség alapkérdései. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Ferguson, Charles A. 1977: Baby talk as a simplified register. In: Snow, Catherine E. – Ferguson, Charles (1977, szerk.): Talking to Children. Cambridge University Press, 209–235.

Réger Zita 1990: Utak a nyelvhez. Nyelvi szocializáció, nyelvi hátrány. Akadémiai Kiadó, Budapest.