Egy bizonyos dokumentum nagyon nagy karriert futhat be az interneten, mert néhány napon belül többen is elküldték nekünk. Ugyanakkor régi ügyről lehet szó, hiszen egy olvasónk már márciusban bekommentelte. Nos, nem fogjuk a teljes írást közölni, csak egyetlen kérdésre fogunk válaszolni: miért nem foglalkozik a kérdéssel a Magyar Tudományos Akadémia?

Felhívjuk azonban olvasóink figyelmét arra, hogy az alábbi írás nem a Magyar Tudományos Akadémia vagy valamely intézményének hivatalos állásfoglalása, csupán annak magyarázata, hogy feltehetően miért nem érzik szükségességét az állásfoglalásnak. A cikk írása során vagy azt megelőzően a kérdésről az MTA egyetlen munkatársával sem konzultáltunk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az ominózus írás egy szólistát tartalmaz, nézzük a bevezetőt!

Hosszú ideig ismeretlen volt a nyelvészek számára a hun nyelv, mert
mindössze 3 ital nevét ismertük. Az Iránban nemzeti kincsként őrzött Iszfaháni kódex és a Krétai kódex azonban most feltárja a hun nyelv rejtelmeit. A kódexek i.sz. 500 körül illetve 700 táján készültek. Végtelenül érdekes a két kódex által feltárt hun nyelv összevetése a mai magyar nyelvvel:

Nézzük először is, mi deríthető ki a szöveg állításairól. Mivel arra szeretnénk rámutatni, hogy nem kell nagy tudósnak lenni ahhoz, hogy ellenőrizzük a szöveg állításait, kizárólag a magyar Wikipédiára fogunk utalni. (Ez természetesen nem jelenti, hogy a Wikipédia minden esetben megbízható, de a mindennapi halandó számára mégis csak ez a leginkább kézreeső forrás.)

A szöveg azt állítja, hogy (a szöveg szerint korábban) csak három hun szót ismertünk, és mind a három italt jelent. Nos, a Wikipédiában, ha nem is könnyen, de megtalálhatjuk a három ismert hun szót:

1. sztrava 'halotti tor' – ez biztosan szláv
2. medosz 'mézsör' – ez is valószínűleg szláv
3. kamon 'kölessör' – ennek eredete teljesen bizonytalan

Persze nem olyan forrón isszák a tort, hogy a szavak etimológiájára vonatkozó állításokat komolyan vegyük, azt mindenesetre látjuk, hogy a három ismert szó közül csak kettő jelent italt. Kérdés, hogy aki ezekre az adatokra is ilyen pontatlanul hivatkozik, komolyan vehető-e.

Nézzük meg, mit tudhatunk az emlegetett kódexekről! Az Iszfaháni kódexnek a magyar wikipédia külön szócikket szentel, és ugyanehhez a szócikkhez vezet a Krétai kódex keresőkifejezés is. Lássuk, mit tudunk meg a szócikkből!

Sárközy Miklós iranista, egyetemi tanár szerint ilyen kolostor nem létezik Iszfahánban, a szöveget pedig „felfedezőjén” kívül nem látta senki semmilyen formában. A szójegyzéket állítólagos felfedezője, Detre Csaba geológus egy gyermekeknek szóló kifestőben publikálta.

Sajnos a Wikipédia által hivatkozott Heti Válasz-cikk már nem található meg a jelzett helyén, de címe és az urlben szereplő szám alapján könnyen azonosítható. (Megjegyzendő, hogy a cikk előzményéül szóló másik írás a Heti Válasz honlapján is rosszul van linkelve...) A cikk szövege szerint:

A magyarság hun eredetének megdönthetetlen bizonyítékaként említette például a csoka56 nevű fórumozó a Heti Válasz honlapján az "Iszfaháni kódexet". A szöveg egy örmény-hun szószedet, s állítólag a magyar és a hun nyelv rokonságát bizonyítja. A világszenzáció (a hun nyelvről csak néhány szó alapján próbál találgatni a kutatás) erejét gyengíti, hogy "felfedezője", az örmény származású nyugdíjas geológus, Detre Csaba egy gyermekeknek szóló kifestőkönyvben tette közzé a szöveget.

E forrás állítólag az iráni Iszfahán Szurb Khács nevű örmény kolostorából származik. "Mint a legtöbb iráni nagyvárosban, Iszfahánban és környékén is élnek örmények. Ilyen nevű kolostor azonban nem létezik, és a szöveget se fényképen, se fénymásolaton, se mikrofilmen nem látta még senki" - mondja a Heti Válasznak Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója.

Minden jel arra mutat tehát, hogy a Wikipédia információja hiteles. Olyan adatot, mely ezeket az állításokat cáfolná, máshol sem találtunk. Sőt, a kifestőkönyvben való publikálást a szerzőhöz közel álló források is megerősítik. Talán már érthető, miért nem veszi komolyan ezeket az állításokat az MTA.

De álljunk csak meg! Ha nem is ellenőrizhetőek maguk a források, attól még lehetnek hitelesek! Hiszen vannak nyelvemlékek, melyek csak másolatban maradtak meg! Biztos, hogy semmit sem lehet kezdeni ezekkel az adatokkal?

Kétes adatok

Ami rögtön feltűnhet, hogy bár egy iráni örmény kolostorból került elő a kódex, az adatok mai magyar helyesírással szerepelnek. Igaz, erre „magyarázatot” is kapunk: „A teljes hun fonetikus jelrendszer és örmény átírására sincs itt technikai mód.” Nem világos, milyen „hun fonetikus rendszer”-ről van szó – aligha hun fonetikus legjegyzésről, hiszen a szólista „örmény (I) ill. görög (K) szövegek alapján” készült. Ez utóbbit feltehetően úgy kell értenünk, hogy örmény, illetve görög betűs szövegek alapján. Ennek viszont elelntmond az alábbi szövegrészlet:

A hun betűk száma megegyezik a klasszikus örmény betűk számával, eltekintve az örményben nem létező Ü betűvel. Ezt az örmény átírásban UJ-nak vagy a görög Y alkalmazásával jelölik. A hun szövegek minden valószínűség szerint a fonatikus betűkön túl szótagjeleket is használ ligatúra-szerű összetételben. A magyar fonetika szerinti átírást az örmény betűjelek alapján végeztük el, tudvalévő az örmény betűrendszer a legfonémhűbb az írás története során. Az nem dönthető el bizonyosan, hogy a hun betűk tökéletes megegyzése az örménnyel eredeti megegyezés-e vagy csupán egy „interpretatio armenica“.

A nehezen értelmezhető szöveg hun betűkről beszél. Ha az eredeti kódexekben vannak ilyen hun betűk, akkor nem világos, miért csak „minden valószínűség szerint” használt szótagjeleket. Ha viszont nincsenek, akkor mire épül ez a feltételezés?

A szöveg szerint a szerző a következő „betű”-ket használta az átírásban:

a, á, b, c, cz, cs, csh, d, dz, dzs, e, é, f, g, gh, gy, h, ch, i, j, k, kh, l, ll, m, n, o, ö, p, ph, r, rr, s, sz, ssz, t, tz, th, u, ü, v,  w, z, zs.

Ha feltételezzük, hogy a magyar ábécében meglevő betűk hangértéke megegyezik a ma szokásossal, akkor sem világos, milyen hangokat jelölnek a következő betűkapcsolatok: cz, csh, ch, gh, kh, ph, tz, th, w. Az örmény hangrendszer ismeretében arra tippelhetnénk, hogy a h-végűek hehezetes mássalhangzók, de [g^h] nincs az örményben sem. A cz és a tz esetében teljesen tanácstalanok vagyunk. Az sem világos, hogy a sejthetően hosszú mássalhangzókat jelölő ll, rr, ssz betűkapcsolatokat miért kell külön felsorolni.

A szerző látszólagos gondossággal megjegyzi: „Mintahogyan az örményben sincs TY és NY mássalhangzó, úgy a hunban sincs jelölve”, s mint fent láthattuk, arra is fgyelmet fordít, hogy az örményben nincsen [ü]. Ugyanakkor azonban az örményben nincs meg néhány további hang, illetve neki megfelelő betű, amelyet a fenti felsorolásban és a szólistában megtalálhatunk: [á] és [gy]. (A fenti felsorolásban eleve 44 „betűt” találunk, holott az örmény ábécében legfeljebb 39 van. Ha levonjuk azokat a „betűket”, amelyek feltehetően csupán hosszú mássalhangzókat jelölnek, akkor is 41 marad.)

További probléma, hogy a [p]-t és a [b]-t, a [t]-t és a [d]-t, illetve a [k]-t és a [g]-t a keleti örmény pont fordítva jelöli: a leírásból nem derül ki, hogy a kódex az átírás a keletin vagy a nyugatin alapul-e. Sőt, a minimális gondosságot az jelentené, ha pontosan le lenne írva, hogy melyik örmény betűt miként írja át a közlő. Ezzel kapcsolatban nem lehet technikai nehézségekre hivatkozni, hiszen ezek elérhetőek, amint a linkelt wikipédiás oldalon látható is. Arról nem is szólva, hogy a görög ábécé egészen más jelekből áll: a két forrást tehát nem lehetne összemosni.

De nem csupán az átírással kapcsolatban van probléma. A leírás tartalmazza a ’nyíl’ szó összes személyragozott alakját. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha az összes alak szerepelne a kódexek szövegében. Ez azonban eléggé valószínűtlen: a nyilaitok alak pl. még a terjedelmes nyelvtörténeti korpuszban sem fordul elő.

További furcsaság, hogy a kódexekben állítólag szövegek szerepelnek (bár a neten egyes források hun–örmény szótárról beszélnek), ám mi mégis csak a szövegekben szereplő szavakról kapunk listát. Miért nem láthatjuk a szövegeket is? Hiszen ha találunk egy nyelvemléket, az első lépés, hogy a szövegét publikáljuk (természetesen fényképmásolat kíséretében). Mi több, a szövegpublikáció első lépése, hogy arról számolunk be, miként bukkantunk rá a nyelvemlékre, azt hol tárolják, leírjuk a kódex külsejét, továbbá minden rendelkezésre álló információt a történetéről... Persze okkal félünk, hogy az MTA sötét titkosügynökei útra kelnek, hogy megsemmisítsék ezt az értékes forrást – ebben az esetben viszont annál inkább arra törekszünk, hogy minél több helyen, minél részletesebben publikáljuk felfedezésünket, még mielőtt minket magunkat is eltesznek láb alól...

Megszólaltatható-e az akadémia?

A körlevél vége az akadémia szerepét firtatja:

Mérvadó nyelvészi vélemények szerint a kódexekből napvilágot látott  részek egy olyannyira egyedi nyelvi rendszert fednek fel, hogy gyakorlatilag kizárt a hamisítás lehetősége. A Magyar Tudományos Akadémia nagyon hallgat a témáról.

Kérdés azonban, hogy kik lehetnek azok a mérvadó nyelvészek. Miért nincsenek név szerint említve? Miért nincsenek felsorolva azok a publikációk, amelyek a kérdéssel foglalkoztak? (Az „egyedi nyelvi rendszer” értelmetlenségéről ne is szóljunk: ha lenne is ilyen nyelvemlék, annak a magyar nyelvtörténet szempontjából lenne jelentősége.)

A levél így folytatódik:

Én egyetlen reakciót tartok elfogadhatónak részükről:

"Minden követ megmozgatunk, és ha léteznek ezek a kódexek, akkor a
föld alól is előkerítjük őket."

De ezt sajnos még nem mondták. Bármi más válasz pedig mellébeszélés. Mert ha már a nyomára bukkantunk ennek az anyagnak, akkor az MTA feladata az eredeti kódexek felkutatása. (A neten megjelent, hogy az MTA egy irodistája küldött valahova Iránba egy levelet, amire nemleges választ kapott, vagyis lerázták, és az MTA ezzel lezártnak tekinti az ügyet.)

Különösen komikus a zárójelben szerepelő információhalmaz: nem közli, hogy a hír hol jelent meg, személy szerint ki, hova és milyen tartalmú levelet küldött. Nekünk ilyen vonatkozású hírre nem sikerült rábukkannunk. Ráadásul nem világos, hogy e szöveg alkotója szerint mit is kellene tennie az MTA-nak, különösképpen pedig mi olyat, melyet bárki más ne tehetne meg. Hiszen ha a hír annyira megalapozott, miért nem ül repülőre valamelyik kereskedelmi tévé sztárriportere, és látogatja meg az iszfaháni kolostort? Hiszen nyilván óriási nézettséget produkálna a kódex bemutatása...

A levél a következőképpen zárul:

Tény, hogy az MTA nem tett közzé hivatalos állásfoglalást az ügyben. Noszogassuk őket emberek, hogy dolgozzanak a pénzükért!!! És hogy ne kelljen annyi évet várni, mint amennyit a Tárih-i Üngürüsz krónika napvilágrahozására kellett.

Nem világos, mit is várnak az MTA-tól, hiszen most csak állásfoglalást kérnek (ami aligha lehet más, mint hogy az egész ügy komolytalan), vagy pedig azt, hogy kerítsék elő a kódexeket „a föld alól is”. A Tárih-i Üngürüsz krónikája pedig aligha vonható ide: nem nyelvemlékről, hanem történeti dokumentumról volt szó. Története sem hasonló, hiszen első felbukkanásakor Vámbéry és Budenz is ismertette, majd feledésbe merült. Újbóli előkerülése után egy évtizeddel viszont teljes fordítása is megjelent: ez a munka nagyságát és nehézségét tekintve nem mondható hosszú időnek.

Összefoglalva elmondhatjuk: az állítólagos hun nyelvemlékek körül folyó hisztéria teljesen komolytalan. A felbukkanó információk csöppet sem hitelesek, éppen ezért az akadémia részéről pontosan az lenne a pénzkidobás és pazarlás, ha foglalkozna az üggyel.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése