Schmidt Éva (1948-2002) néprajzkutató, nyelvész, ob-ugrista tanárait és kutatótársait megelőzve, egyetemistaként járt először Szibériában, egy Leningárdban tanuló hanti barátnője segítségével. Az ELTE-n végezte tanulmányait angol, néprajz és finnugor szakokon, emellett részképzésen vett részt Leningrádban és Moszkvában is. Az egyetem elvégzése után az MTA Néprajzi Kutatócsoportjában kezdett dolgozni, emellett négy évet töltött Leningrádban, gyakornokoskodott a debreceni egyetemen és órákat adott az ELTE-n. 1991-ben létrehozta az Északi-Osztják Folklórarchívumot, értve ez alatt nemcsak az archívum hivatalos megalapítását, hanem az épület berendezéséhez szükséges faanyag deszkánkénti, a tudományos munkához szükséges írógépek (majd számítógépek) darabonkénti összegyűjtését, beszerzését is. A nyugat-szibériai Belojarszkij városkában működő archívumban Schmidt Éva a kihaló és veszélyeztetett északi hanti nyelvjárások utolsó beszélőivel készült hangfelvételeket gyűjtötte össze és jegyezte le. A hihetetlen léptékű tudományos munka mellett (Schmidt halálakor az archívumban 400 órányi videófelvételt, és csaknem ugyanannyi hanganyagot őriztek) a kutató a hanti értelmiség új generációját is kinevelte, a kortárs hanti közélet nem egy meghatározó szereplője kezdte pályafutását az archívum munkatársaként.

Belojarszkij
(Forrás: kvadrat-news.ru)

2002-ben Schmidt Éva önkezével vetett véget életének. Kiadatlan hagyatéka akaratának megfelelően zárolva várja a halálától számított húsz év leteltét, hogy 2022-től végre szabadon kutatható legyen. Hagyatéka feltárásáig Schmidt Éva emlékét terepmunkái színhelyén, Nyugat-Szibériában emlékkötettel, a Nyelvtudományi Intézetben könyvsorozattal őrzik egykori kollégái. (A Schmidt Éva-könyvtár ötödik, Medvekultusz című kötetéről korábban több cikkben is beszámoltunk.) A szakma szűk körén túl a tragikus hirtelenséggel elhunyt tudós munkásságát, személyiségét, és az alakját körüllengő misztikumot több film, például Füredi Zoltán alkotása is felidézi.

A kívülálló számára nem egyértelmű, miért adta fel nehezen megvalósított álmát, miért nem fejezte be a számára is oly fontos feladatot. A kutató halálát a tudományos világ a fizikai és átvitt értelemben is zordon szibériai körülmények okozta kimerültséggel, a barátok a keleti kultúrához túlságosan közel kerülő nyugati kutató identitáskrízisével magyarázzák.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

„Egy leszek közülük”

Azonban kezdetektől fogva létezik egy meglehetősen ezoterikus magyarázat is, mely elsősorban Halmy György filmrendező munkásságán keresztül ismerhető meg. Halmy egész ciklust szentel Schmidt Évának: a kutatóval 1992 és 2001 között felvett mintegy huszonöt órányi beszélgetésének feldolgozásával tizenegy riportfilmet hozott létre, majd ezek szövegéből emlékkötetet is szerkesztett. A 2014 márciusában bemutatott Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán című könyv a felvett tizenegy (valójában az összefoglaló címeket számolva hat, az összes epizódot számolva tizennyolc) alkotás vázlatát, szövegkönyvét közli. Az interjúkban Schmidt Éva mellett hangsúlyos szerepet kapnak Pressing Lajos pszichológus, buddhista tanító és Kiss Anna költő gondolatai, a finnugristákat pedig Kerezsi Ágnes néprajzkutató (a filmek és a könyv állandó szakértője), valamint Szíj Enikő nyelvész képviseli. Az egyes epizódokban rajtuk kívül még sokszínű, helyenként megmagyarázhatatlan logikával összeválogatott szereplőgárda szólal meg, például Barasits Zsuzsa jövendőmondó, Cey-Bert Róbert „gasztronómiai szakértő” (a kötetben mint keletkutató), Lakatos Zoltán (titulusa szerint mint az Arvisurát jegyző Paál Zoltán barátja – az Arvisurára lejjebb még visszatérünk).

A könyv borítója

A kötet Schmidt Éva tudományos berkekben máig szokatlan, zavarba ejtően szinkretikus világképének kialakulását és kiéleződő konfliktusát járja körül. Ebbe az eszmerendszerbe nem csak a kutató és a hívő szerepének paradoxona, a nyugati kutató és a keleti értékrendet valló személyiség szükségszerű ellentmondásai tartoznak bele, hanem Schmidt rendkívül széleskörű szakmai tudásán kívül olyan kijelentései is beleférnek, mint hogy a szovjet rendszer sem volt annyira káros a hanti kultúrára, mint a fogyasztói társadalom, „mert az oroszoknak, még a KGB-snek is valahogy nyitva volt a koronacsakrája, a nyugatiaknak nincs”. Pressing Lajos pszichológus, buddhista tanító, Schmidt spirituális vezetője szerint bár a kutató nyilvánvalóan depresszióval küzdött, ő egyáltalán nem tekintette betegnek, Schmidt – a könyvben is leírt – látomásait ő nem tünetnek, hallucinációnak vagy tévképzetnek, hanem egy másfajta valóság leképeződéseinek tartja.

Pressing véleménye szerint Schmidt Éva személyiségének ellentmondásai nyugati típusú társadalmi pozíciójában és keleti típusú személyiségében gyökereznek.

Volt egy itteni, aki nem is magyar tudós volt, hanem európai, egy nyugati tudóst mintázott. Ez a valaki az európai mentalitásokkal és értékekkel azonosult. S ezzel együtt ugyanakkor élt benne egy másik személy, aki teljesen idegen volt, akiről úgy érezte az ember, mintha egyenesen Szibériából jött volna ide. Ez a kettő váltakozott benne; hol az egyik kerekedett felül, hol pedig a másik egyénisége volt a domináns.

A kötetben megszólaló beszélgetőpartnerek egyetérteni látszanak abban, hogy Schmidt Éva öngyilkossága nem a két személyiség együttélésének kudarcából fakad, hanem épp ennek az ellentmondásnak sikeres feloldását jelenti, és a kutató halála lényegében egy spirituális értelemben vett önfeláldozás, mely egyúttal beteljesíti Schmidt Éva hantikkal kapcsolatos küldetését is: „Egy leszek közülük”.

A lelőtt harcos lelke és Szalaváré Tura

A filmeken – és így a könyvön – átívelő legfontosabb gondolati szál éppen Schmidt Éva motivációit próbálja megérteni, a keleti és nyugati személyiség egymásnak feszüléséből az ezoterikus körök számára egyértelműen, szinte karmikusan következő önfeláldozás okait törekszik felderíteni. A legközelebbi nyelvrokonok, különösen a hantik nyelve, kultúrája iránti érdeklődés a kutató saját elmondása szerint egyaránt fakadt személyiségéből és olvasmányélményeiből. Schmidt Éva sosem tudott igazán illeszkedni a kor és a társadalmi helyzet kínálta mintákba, érdeklődése már kisgyermekkorában is inkább természeti, militáns témák, mint például a vadászat felé fordult. Szívesen foglalkozott lovakkal, kutyákkal, a város helyett természetbe, erdőbe vágyott. Kedves olvasmányai, A láthatatlan ember és az Egri csillagok hatására a keleti, különösen a nomád népek iránt érdeklődött, míg végül Diószegi Vilmos Kis sámánizmus című könyvét olvasva először értesült a hanti nép létezéséről.

Schmidt Éva munka közben
(Forrás: Миссия «одинокого венгра». Москва, 2004.)

Az interjúkötetből ugyanakkor az is kiderül, Schmidt Évát nem kizárólag tudományos kíváncsiság vonzotta Szibériába, a hantikat nem csak kutatni, hanem megóvni is akarta, elsősorban a globalizáció következtében fenyegető kultúravesztéstől és annak spirituális következményeitől. A megmentés vágya és az önfeláldozás szükségességének gondolata korán összekapcsolódott jövőképében, a kötetben hosszasan vall arról, miként azonosult első olvasásra egy hanti hősénekben szereplő mitológiai alak, a hősiesen harcoló, testvérei által mégis elárult és kegyetlenül meggyilkolt öcs alakjával, háborús tematikájú látomásaiban pedig miként tekintette magát a lehetetlen küldetés teljesítése során életét vesztő, lelőtt katona lelkének.

A mitikus alakok mellett Schmidt meghatározó előképeként tartotta számon Szalaváré Turát is. Szalaváré Tura a Paál Zoltán ózdi kohász által szerzett erősen eklektikus őstörténeti legendafolyam, az Arvisura egyik központi alakja. Az Arvisura bevezetőjében olvasható történet szerint egy manysi fősámán unokája volt, aki a második világháború alatt partizánként érkezett Magyarországra, hogy továbbadja a hun-magyar törzsszövetség több ezer éves történetét őrző tudást. A történet szerint Szalaváré Tura egy bombatámadás alatt életét vesztette, így az Arvisurát végül harcostársa, Paál Zoltán jegyezte le. Minthogy személyében az ugor rokonság és a küldetés közben lelőtt katona motívuma is megtalálható, érthető lépésként következik, hogy Schmidt Éva Szalaváré Tura szellemi örökösének tartotta magát, bár az idézetek alapján nem dönthető el egyértelműen, hogy a kutató történelmi személyként, vagy szimbólumként tekintett a manysi partizánra.

Schmidt Éva
(Forrás: С любовю а болю... Ханты-Мансийск, 2008)

Bár a választott heroikus szerepek és a szükségszerű önfeláldozás egyértelműen dominánsak Schmidt Éva személyiségképében, homályban marad, pontosan milyen ellenséges személytől, szándéktól vagy erőtől érezte szükségesnek megóvni a hantikat, és ezt a védelmet hogyan kívánta saját halálán keresztül biztosítani. Barátai, tisztelői többféleképpen is magyarázzák lehetséges gondolatmenetét (a hantik között népszerű elmélet szerint például a kutató hősi halálával elnyerte a jogot, hogy védőszellemmé válva őrizhesse kedves népét), Schmidt azonban nem magyarázza meg világosan elképzeléseit, az olvasó kevés kapaszkodót talál azok megértéséhez.

A medveenergetika aspektusai

Különösen nehézzé teszi az ezoterikus gondolatmenet követését a Schmidt Éva szövegrészeit uraló akadozó, szinte zavaros előadásmód. A kötetben olvasható interjúk szövegén Halmy csak a legminimálisabb mértékben változtatott, az esetek többségében csak a csonka, félbehagyott mondatokat szerkesztette érthetővé szögletes zárójelben olvasható kiegészítéseivel. Így válik még feltűnőbbé a szembenállás Schmidt Éva előadásmódja és korábbi tudományos munkáinak stílusa között, különösen a kutató írásaira jellemző tömör összeszedettség ismeretében. Az Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán: az Aranyfejedelemnek ő éneke című filmben már-már zavaróan szaggatott mondatokban beszél a medve szerepéről és a medveünnep jelentőségéről az obi-ugor kultúrában:

Ez a buli, hogyha ugye rendesen van csinálva, akkor ezeket a medveenergiákat mozgósítja tudat alatt a nézőben, aki akár tud róla, akár nem – benne van, pusztán azért, mert embernek született. És akkor ezen keresztül tudat alatt szépen visszaprogramozza az ember. Az egész medve egyáltalán egy ilyen dolog, hogy lehet vele programozni és visszaprogramozni mindent. Most olyan változások vannak valószínűleg az emberiségben, amiket rendesen integrálni és visszaprogramozni szerintem csak a medveenergiával lehet. Erre a japánok is rájönnek előbb-utóbb.

Bár egy beszélgetés szövege (és annak lejegyzett változata) szükségszerűen szétszórtabb egy írott, tudományos munkánál, mégis érdemes összehasonlítani, hogy a Medvekultusz kötetben is olvasható Medveünnep című tanulmányában Schmidt még így ír a medvéhez kapcsolódó képzetkörökről:

A medve két kultuszaspektusa közül az egyiket az „alsó” jegyű medve képzetkörével lehet kapcsolatba hozni. E más szibériai népeknél is elterjedt felfogás szerint a medve a föld felső, meleg, termékeny rétegének az ura. Megtestesítője mindazon jegyeknek és funkcióknak, melyek a középső, az emberlakta világ eme szférájához kötődnek a metafizikai modellálásban.

A szférák medvéi
(Forrás: Schmidt Éva)

A beszélgetések szövegéből az is kiderül, Schmidt Éva szerint a világ sorsának alakításához, a globalizáció túléléséhez szükséges medveenergia az ő személyében különösen erősen jelentkezett, ilyen módon téve őt alkalmassá a szibériai őshonos népek, de különösen a hantik megmentésére. Ugyanakkor azt nem részletezte, milyen transzcendens hatásmechanizmus révén aktivizálódna ez a medveenergia, miért alkalmasabb a hantik megmentésére, mint Schmidt addig végzett tudományos munkája, milyen működési elv szerint garantálná a hanti nép és kultúra túlélését, és a megmenekülést követően milyen is lenne az általa a hantik számára ideálisnak tartott állapot. Mivel ezeknek a kérdéseknek megválaszolására sem a Schmidt Évához közel álló személyek nem vállalkoznak, sem jelenleg ismert írásaiból, közléseiből nem következtetőek ki, már csak abban reménykedhetünk, hogy a 2022-ben megnyíló hagyaték magában rejti majd a választ.