Az észtben a Márton név megfelelője Mart, a Márton napot pedig mardipäevnek mondják: ebból a Mardi- a  név birtokos esetben, a päev pedig ’nap’.

Magyarországon Márton napját november 11-én ünneplik, ellenben Észtországban, akárcsak a skandináv államokban, november 10-én. A különbség oka az, hogy a protestáns államokban az ünnep gyakran átcsúszott az előző napra, Luther Márton születésnapjára.

Márton napja a kinti mezőgazdasági munkák befejezésének az ünnepe. Elsősorban a férfiakhoz és a földműveléshez kötődik, míg a nem sokkal később, november 25-én ünnepelt Kadripäev, azaz Katalin napja a nőké és a szarvasmarháké. A két ünnep között egyébként is sok hasonlóság van.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Márton napján gyakran megemlékeztek az elhunytakról. A nap amúgy is egybeesett a „lelkek idejével” (hingedeaeg), amikor az észtek szerint a holtak lelkei visszatérnek. Ez az időszak mindig őszre esett, de az idők folyamán és területileg is változott, mikor ünnepelték. A Márton napjával való kapcsolata valószínűleg annak is köszönhető, hogy Márton neve erősen egybecseng a mardus szóval, mely az észt néphitben a halált előrejelző vagy hozó mitológiai figurát, szellemet jelent. A finnben a november neve, a marraskuu is ezzel a szóval függ össze (a kuu ’hónap’).

Elterjedt szokás volt a mardisandid ’Márton szentjei’ vagy más néven mardikerjused ’Márton koldusai’, illetve martide ringijooksmine ’mártonok körbefutása’ a magyar betlehemezésre emlékeztet. Eredetileg fiatalemberek öltöztek jelmezekbe, de a 19. századtól már lányok is jártak mártonozni. Általában egy család (apa, anya, gyerek) szerepét öltötték magukra, de gyakran voltak állatjelmezek is. A jelmezesek házról házra jártak. Bekopogtak, termékenységi rítusokat végeztek (szimbolikus vetés), megvizsgálták, hogyan olvasnak a gyerekek és milyenek a lányok kézimunkái, játszottak, táncoltak. A 19. századtól hangszeres zenészek is játszottak. A végén ajándékot kértek és kaptak. Búcsúzáskor megígérték, hogy a következő évben megint jönnek. Ahova nem engedték be őket, ott a háziakat csúfolták, szidalmazták. A végén az összegyűlt ajándékokból, ételekből és sörből lakomát rendeztek.A 20. század közepétől már inkább gyerekek jártak mártonozni, és a hagyományos dalokat újabbak váltották fel, és szokássá vált pénzt adni.

Tipikus észt parasztház
(Forrás: Wikimedia Commons / Boy / CC BY 2.5)

Az észteknél is bevett Márton-napi étel a liba. Bár már 1545-ből van arra adat, hogy Tallinnban lúd volt a Márton-napi fogás, még a 19. században is inkább az előkelőekre volt jellemző ez az étel. A nép körében jellemzőbb volt, hogy disznót, birkát,  tyúkot vagy kakast vágtak, Észak-Észtországban disznófejet készítettek, káposztát sütöttek. Dél-Észtországra volt jellemző a karask, az aludttejben, kefirben vagy tejfölben elkevert árpa- vagy búzalisztből sült sütemény. Az alábbiakban néhány jellegzetes hagyományos Márton-napi észt receptet mutatunk be.

Káposztaleves

50 dkg birka- vagy sertéshús
1 kis fej karórépa
fél kiló friss káposzta
5-6 szem burgonya
1 szál sárgarépa
só, zöldfűszerek
A húst hideg vízben főni tesszük, a habot lekanalazzuk. Hozzáadjuk a felkarikázott zöldségeket, és 10-15 perccel a hús megfőtte előtt a burgonyát is. Ha elkészült, zöldfűszerekkel ízesítjük.

Karórépa, az észt konyha fontos nyersanyaga
(Forrás: Wikimedia Commons / Rainer Zenz / GNU-FDL 1.2)

Hagymás burgonyaleves

80 dkg burgonya
1 szál sárgarépa
1 fej zeller
2 és fél liter víz
2-4 fej vöröshagyma
zsiradék
2 evőkanál liszt
só, zöldfűszerek

A feldarabolt répát és zellert feltesszük főni. Hozzáadjuk a feldarabolt burgonyát. Eközben a feldarabolt hagymát és a lisztet a zsiradékon aranybarnára pirítjuk. Ha elkészült, a levesbe keverjük. Ha megfőtt, ízesítjük.

Párolt zöldség sertéshússal

50 dkg kicsontozott sertéshús
3 fej vöröshagyma
1 liter víz
20 dkg sárgarépa
20 dkg karórépa
20 dkg friss káposzta
50 dkg burgonya
fűszerek
só, zöldfűszerek

A húst felkockázzuk, az apróra vágott hagymával serpenyőben megpirítjuk. Hozzáadjuk a vizet, a zöldségeket és a burgonyát. Puhára pároljuk, majd fűszerezzük.

Véres kenyér árpagyönggyel

2–3 pohár árpagyöngy
1 liter víz
só
20 dkg szalonna
1-2 fej vöröshagyma
fél – háromnegyed liter vér
30–40 dkg árpa- vagy rozsliszt
majoranna
Az árpagyöngyöt sós vízben félig puhára főzzük, kihűlni hagyjuk. Az apróra vágott hagymát a felkockázott szalonnával megsütjük, a majorannával, a megszűrt vérrel és a liszttel az árpagyöngyhöz keverjük. Az így kapott tésztát kizsírozott serpenyőre halmozzuk, közepesen meleg kemencében kisütjük.

A verikäkk, az angol pudingra hasonlító, vérrel készült csemege Észtországban felvágott formájában is kapható
(Forrás: grotezo.ee)

Véres „puding” (verikäkk)

3 pohár vér
másfél–2 pohár víz vagy erőleves
20 dkg szalonna
1–2 fej vöröshagyma
só, fűszerek
8–10 pohár árpa- vagy rozsliszt
majoranna
ízlés szerint bors, gyömbér
A vért leszűrjük, az erőlevessel (vízzel) elkeverjük. Az apróra vágott hagymát a felkockázott szalonnával megsütjük, a fűszerekkel és a liszttel hozzákeverjük a vérhez. Tésztát gyúrunk, belőle tallérokat formázunk, sós-fűszeres forró vízben 25–35 perc alatt megfőzzük őket. Hidegen, piros bogyókból készült savanykás lekvárral vagy mustárral fogyasztjuk.

Források

Mardipäev és kapcsolódó szócikkek az észt wikipédián

Silvia Kalvik: Pühade- ja tavanditoidud