Spoiler alert!

Cikkünkben nem tárjuk fel a történet fő fordulatait, de említünk bizonyos részleteket, melyekről esetleg nem szeretnének tudni azok, akik a könyvet éppen olvassák vagy olvasni készülnek. Nekik javasoljuk, hogy előbb olvassák el a kötetet, és csak azután térjenek vissza cikkünkhöz.

Észtország, közelebbről meg nem határozott, meg sem határozható idő, de valamikor akkor, amikor a a német lovagok megszállták az országot – tehát az 1200-as években. A korábban erdőlakó észtek folyamatosan elhagyják a rengeteget, egyre nagyobb területet égetnek fel szántóföldnek, falvakba költöznek, megkeresztelkednek, elhagyják és elfelejtik őseik életmódját. Az ember legjobb barátjával, a kígyóval sem tudnak már szót érteni, pedig a „vasemberek” korábbi támadásainak visszaverésében segítő Észak Sárkányát is úgy lehet felébreszteni, ha sok ezren hívják egyszerre – kígyóul.

Pedig a kígyótudás nem csak a harcban hasznos: az ember kígyónyelven a legtöbb állatnak parancsolhat: a nyulak, őzek, szarvasok hívására lába elé hevernek, csak el kell vágnia a torkukat. Az észtek többsége mégis a nehéz szántóföldi munkát, a finom sült hús helyett undorító kenyeret esznek, bőrök helyett a kínkeservvel font-szőtt vászonból készült ruhákat hordanak. Lenyűgözi őket a fejlett technológia, a gereblye és a rokka, rajonganak a kolostorokból kiszűrődő gregoriánért, és örülnek, hogy lépést tartanak a nagyvilággal, már nem sötétek, elmaradottak. Az észt lányok – és fiúk – pedig akkor érzik a leginkább megtisztelve magukat, ha valamelyik püspök vagy lovag velük akarja tölteni az éjszakát. (Az erdei lányokat legfeljebb a medvék csábítják el ellenállhatatlan cukiságukkal.)

Andrus Kivirähk regényének persze nincs sok köze a történelmi valósághoz. Az észtek már jóval a keresztes hódítás előtt földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, a vikingekhez hasonlóan kalandoztak – az Észak Sárkánya segítsége nélkül –, és sosem értettek szót a kígyókkal (és az észt lányok sosem hemperegtek medvékkel). Azt sem nehéz felismerni, hogy a regény éppen korunkról, illetve általában a változások koráról szól: a regénybeli falusi életmódot a mai városi, multikulturális életformával tudjuk behelyettesíteni, míg az erdei életmód a mai falusival. Kivirähk ügyesen egyensúlyoz a könnyen felismerhető párhuzamok (gregorián – rock) és a valósággal kevésbé azonosítható regénybeli elemek között: ez előbbiek a felismerés örömét nyújtják az olvasónak, az utóbbiak viszont segítenek elkerülni a szájbarágás érzését.

Az egyensúlyt segít megtartani az is, hogy az eseményeket a hagyományos életmód mellett legtovább kitartó Leemet visszaemlékezéseiből ismerjük meg, és az új követése leginkább ostoba divatmajmolásként jelenik meg – ugyanakkor modernként pont az jelenik meg, ami a mai (észt) olvasó számára a tiszta múlt: a paraszti életmód. A képet tovább árnyalja, hogy a regényben felbukkannak olyan szereplők is, akik számára az erdei életmód is túl modern: szerintük „népünk hanyatlása nem a kenyérevéssel kezdődött, hanem azzal, hogy magunkra öltöttük az állatok bőrét és használni kezdtük az idetévedt hajókról elorzott vaseszközöket” – egy idő után még barlangjukból is visszaköltöznek a fákra, és arra a következtetésre jutnak, hogy „minden gond és betegség a földön járásból ered”.

Mindennek leírásához az író olyan műfajt választ, a fantasyt, mely eleve a múltba vágyódásra épül. Kivirähk játszik a műfaj eszközeivel, anélkül, hogy műve műfaji paródiának lenne nevezhető. Mindenesetre tény, hogy míg a regény alapvetően szomorú történetet mesél el, az olvasó végig úgy érzi, hogy humoros könyvet olvas. Ez a kettősség teszi lehetővé, hogy az olvasó megértéssel tudja nézni annak az embernek a tragédiáját, akinek hagyományos világa összeomlik, miközben kacagni tud azon a nyafogáson, ami a világ változását kíséri.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A múlt és jelen (jövő) szembenállásán kívül még egy szembenállás kíséri végig a regényt: ezt nevezhetjük a racionalizmus és irracionalizmus szembenállásának. Mind a régi, mind az új világban megjelenik az irracionalizmus, a vallás, mely elvben a valóság magyarázatául szolgálna, a gyakorlatban azonban éppen hogy a valódi helyzet felismerésének akadálya. Nem valódi valláskritikáról van szó, inkább annak kritikájáról, ami a vallás köntösében megjelenik: a regényben többször is a kereszténységre hivatkoznak olyan dolgokkal kapcsolatban, melyek távol állnak a valódi kereszténység gondolatától – különös tekintettel a kegyetlenkedésre. (Szintén humorforrás, hogy miként értenek félre a falusiak egyes keresztény hittételeket.) 

A szerző persze azzal is játszik, hogy mi racionális és mi nem. A falusiak szemszögéből varázsaltnak tűnik, ha valaki a kígyómarás után ráveszi a kígyót, hogy szívja ki az emberi testből a mérget – az erdeiek szerint viszont nincs ebben semmi csodás, egyszerűen meg kell rá kérni a kígyót, hogy tegyen így (természetesen kígyónyelvet). Leemet szerint ostobaság hinni az erdei szellemekben, vagy elhinni azt, hogy az ember farkassá változhat, de természetes a szeleket elkapni vagy megkötözni, vagy embercsontból szárnyakat szerkeszteni és azokkal repülni. Ráadásul ismét a műfajjal való játszadozásról van szó, hiszen a fantasy, mint neve is mutatja, kifejezetten a valóságtól való elszakadást kedvelő műfaj, mely vonzódik a miszticizmushoz, tele van varázslatokkal, kitalált lényekkel, irracionális fordulatokkal.

A kötetben persze számos utalást találunk az észt mitológiára. Így például az egyik szereplő egy korábbi csatában elvesztette a lábát – az észt olvasó nem tud nem Kalevipoegre gondolni, aki szintén a lábait elvesztve halt meg. Hősünk ráadásul, ahogy a Kalevipoeggel kapcsolatban jósolja a néphit, visszatér, legyőzi ellenségeit – más kérdés, hogy ebből sem neki, sem másnak nem származik semmi haszna, tehát a népköltészet is kap egy fricskát. Így aztán az sem meglepő, hogy a lábát vesztett hősnek nem az anyja, hanem a lánya Linda...

Andrus Kivirähknek nem ez az első magyarul kiadott könyve: megjelent már az Ördöngös idők, A kék vagon, illetve a Sári, Samu és a titkok című gyerekkönyve is. Ezekről, az íróról és a műveiből készült filmekről, előadásokról korábban már írtunk. 

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)