Egy fura infografika jelent meg az oroszországi bázisú Uralistica portálon. Az infografikát megelőző összefoglaló szerint a magyar őstörténettel kapcsolatos nézetek két táborra osztják a magyarokat: uralistákra és turanistákra. Ez a kijelentés önmagában is több szempontból problémás. Először is, az uralista szó a magyar nyelvhasználatban az ’uráli nyelveket – esetleg irodalmakat, kultúrákat kutató szakember’-t jelenti, nem pedig bárkit, aki „hisz” a magyar nyelv uráli-finnugor eredetében. Másfelől a szemben álló tábor nagyon is sokszínű.

Maguk az eredeti értelemben vett turanisták nem is tagadják a „finnugor rokonságot”, sőt lelkesednek is érte – igaz, a pereputtyot kiterjesztik a török nyelvű népekre, a japánokra vagy a dravidákra is, ízlés szerint. A „finnugor rokonság” igazi ellenfelei is rengeteg „alternatív elmélettel” állnak elő, a közismertebb törökös vagy sumeros irányvonal mellett ott vannak azok is, akik az angollal vagy a latinnal akarják rokonítani a magyart, nem szólva azokról, akik szerint a magyar rokontalan nyelv, esetleg egyenesen ősnyelv, vagy akik szerint minden nyelv a magyarból származik, mely maga évezredek óta változatlan. És akkor még nem szóltunk azokról, akik ki akarnak egyezni a tudományossággal: elfogadnák a finnugor nyelvrokonságot azzal a feltétellel, hogy ez nem jelent semmit, vagy hogy „a finnugorok vették át a nyelvet a magyaroktól, és nem fordítva”, vagy egyszerűen csak azt szeretnék elismertetni, hogy a magyart már évezredek óta beszélik a Kárpát-medencében. Nem érdemes folytatni. Ezt a tábort legfeljebb az köti össze, hogy a képzeletbeli „hivatalos álláspont” ellen harcolnak, egymás elképzeléseivel szemben pedig csak azért toleránsak, mert a tudományos eredmények „bukása” elégtételt jelentene számukra.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Természetesen mindez azokra a hangadókra vonatkozik, akik különösebb jelentőséget tulajdonítanak a kérdésnek – sokan vannak, akiket különösebben nem érdekel a dolog, csak szeretnének tájékozottak lenni. Ők szoktak azzal jönni, hogy „valahol olvasták”, hogy „már megbukott a finnugor elmélet”: ha nekik megmondjuk, hogy ilyesmiről szó sincs, készséggel elhiszik, egészen addig, míg valami zagyva, de kellőképpen magabiztos hangnemű írás a kezükbe nem kerül – persze csak addig, míg megint nem találkoznak, egy megfelelő tekintéllyel, aki elmondja, hogy bizony még mindig azt érdemes fejben tartani, ami a tankönyvben volt stb.

Visszatérve a szövegre, ez olyasmiket állít, hogy

A XVIII. században Magyarország a Habsburgok uralkodása alatt állt, és a finnugor rokonságot tagadó emberek, főleg a monarchiával szembenálló értelmiségiek azt gondolták, hogy a Habsburgok által megrendelt, kreált és pártolt elgondolás volt ez, mert nekik állt érdekükben pozitívan értékelni a magyarok szibériai népekkel és számi rénszarvastartókkal való nyelvrokonságát.

Az ugyan igaz, hogy Hunfalvyról – alaptalanul – már az 1850-es években feltételezték, hogy a Habsburgok ügynöke, de arról szó sincs, hogy elterjedt nézet lett volna, hogy a finnugor nyelvrokonságot a Habsburgok akarják a magyarokra erőltetni. Ez a nézet csupán a huszadik század második felében kezdett nagyobb teret nyerni, és általánosan ismertté csak az internetnek köszönhetően vált. Az Uralistica írása (melynek szerzőjét nem sikerült azonosítanunk) az „uralista” álláspontot úgy igyekszik védeni, hogy a jelenlegi „antiuralista” narratívát visszavetíti a 19. századba, és az akkori viszonyoknak megfelelően igyekszik racionális magyarázattal a visszájára fordítani.

A magyarázat végül hasonlóképpen nehezen igazolható állítások alapján a következő végkövetkeztetésre jut:

[...] e két nézőpont választóvonalán két teljesen különböző szociális csoport található, egymástól eltérő értékrendszerükkel, nézőpontjaikkal és életmódjukkal.

Ezt kívánja demonstrálni az alábbi infografika.

Megosztók
(Forrás: http://uralistica.com)

Eszerint az „uralisták” diplomás bölcsészek (jogászok? szociális munkások? pszichológusok? – a társadalomtudományokba ezek is beletartoznak), míg a „turanisták” műszaki értelmiségiek, illetve szakmunkások. Ez a képzet abból eredhet, hogy az antifinnugrista egyik tipikus figurája valóban a – tipikusan kiöregedett vagy kiöregedőben levő – műszaki értelmiségi, aki úgy képzeli, hogy ha szakterületéhez ért, akkor mindenhez ért, és pusztán a „logikára” alapozva képes bármilyen problémát megoldani (akár a kérdéskör alapvető tényeinek ismerete nélkül is). Egyáltalán nem igaz, hogy a finnugorellenesek kizárólag a műszaki (vagy természettudományos) irányból jönnének: Szőcs Géza például bölcsészként végzett, mégis genetikailag akarta próba alá vetni a finnugor nyelvrokonságot; Grespik László jogász, mégis a magyarság szíriuszi származását és a magyar gének csavarosságát hangoztatja stb. (Arról nem is beszélve, hogy a történészhallgatók között mennyire népszerűel az „alternatív elképzelések”.) De ez a kisebbik baj: a nagyobbik az, hogy a műszaki értelmiségre nézve sértő, h, ha automatikusan az áltudományos tanok követőihez sorolják be őket. Arról a torz világképről meg ne is beszéljünk, mely szerint csak a diplomások lehetnek okosak, aki nem végzett egyetemet, az csak buta, műveletlen stb. lehet.

A szabadidő eltöltésére vonatkozó sor még inkább érthetetlen. Mit jelképezne a labda? A labdarúgást? A sportot? Beleértve mondjuk a túrázást is? Egyáltalán nem világos, hogy a sporthoz (vagy bármely sporthoz) való vonzódás miféle összefüggésben lehet a nyelvrokonsági kérdésekhez való viszonyhoz. Az is teljesen hamis beállítás, hogy az antifinnugristák nem olvasnak: sokszor nagyon is sokat olvasnak, más kérdés, hogy olyanokat is, amiket nem érdemes.

Az nem egészen világos, hogy kerül az államkapitalizmus és a szabad verseny hogyan kapcsolódik össze.

Az infografika szerint az „uralisták” demokraták, kiállnak az egyenlőség mellett, nyugatosak, européerek, baloldaliak, fontos számukra a környezetvédelem stb. Ezzel szemben a „turanisták” tekintélyelvűek, rasszisták, homofóbok, jobboldaliak és legalábbis ambivalensek környezetvédelmi kérdésekben. Ebből legfeljebb annyi igaz, hogy a szélsőjobb szereti időnként meglovagolni a finnugorellenes érzelmeket. Az azonban nem igaz, hogy a jobboldal teljesen egészében, vagy akár tipikusan finnugorellenes lenne: azért, mert valaki jobboldali, még elfogadhatja a tudomány eredményeit. A finnugor nyelvrokonság tudata pedig nemhogy az egészséges, de az egészségtelen nemzettudattal is könnyen összefér. Az infografika készítője feltehetően egyáltalán nem ismeri a hazai finnugrisztikát, ellenkező esetben tisztában lehetne vele, hogy a finnugor tanszékeken számos jobboldali ember dolgozik (még az sem kizárt, hogy ők vannak többségben). Mi több, a hazai finnugrisztika számos jeles képviselőjétől egyáltalán nem idegen a rasszista, cigányellenes, antiszemita vagy homofób (és persze lingvicista!) megnyilvánulás – más kérdés, hogy ezeket a szégyenteljes megnyilatkozásaikat diszkréten teszik, hiszen tisztában vannak azzal, hogy ez a viselkedés nem szalonképes: legalábbis nyugat-európai kollégáik előtt ezt nem mernék felvállalni.

Az, hogy a szembeállítások mennyire értelmetlenek, akkor is szembeötlő, ha az „uralista – turanista” sort egyszerűen kivesszük. Hiszen hol következik az, hogy egy műszaki területen dolgozó ne legyen nyugatos, hogy egy humán értelmiségi ne vonzódjon a diktatorikus berendezkedéshez, hogy egy környezetvédő ne szeresse a focit, vagy hogy egy a romákhoz pozitívan álló személy, netán egy roma ne lehessen hímsoviniszta? Márpedig ha általában véve nem érvényesek ezek az összefüggések, miért lennének érvényesek azok körében, akik határozottan állást foglalnak a nyelvrokonság kérdésében?

A melegek is szerethetik a focit
(Forrás: Wikimedia Commons / loco085 / CC BY-SA 2.0)

Sajnos az infografika nem csupán buta, de kontraproduktív is. Bár a megjelenési helyéből és a bevezető szövegből kitűnik, hogy olyan készítette, aki magát az „uralista” táborba sorolja, a kép számos kívülállót éppen az ellentáborba taszít, ha azok bedőlnek neki. Képzeljünk el egy mérnököt, aki szabad idejében szeret focizni, számos esetben nem ért egyet a környezetvédőkkel, de a nyelvrokonsággal kapcsolatban nincs kialakult véleménye. Egészen természetes, hogy ha komolyan veszi az ábrát, úgy fogja érezni, hogy hozzá a „turanista” álláspont áll közel – anélkül, hogy valójában a nyelvrokonság kérdéséről bármi újat megtudott volna.

Általában véve is veszélyesek ezek az ábrák, hiszen olyan megosztottságról akarnak meggyőzni minket, mely valójában nem létezik. Tény ugyan, hogy a magyar társadalom meglehetősen polarizált, de szerencsére az egyáltalán nem igaz, hogy a különböző kérdésekben ennyire szorosan összefüggenének a vélemények. A feszültségek éppen azáltal oldhatóak, ha képesek vagyunk felismerni, hogy akivel az egyik kérdésben nem értünk egyet, azzal a másikban igen – és akivel az előbbiben egyetértünk, az utóbbiban nem. Ez segít megérteni, hogy a másik nem velejéig rossz, még akkor sem, ha bizonyos kérdésekben számunkra elfogadhatatlan álláspontot képvisel. Ellenkező esetben kialakulhat az a helyzet, amikor a másik embert menthetetlenül rossznak látjuk – ha pedig ez a látásmód kerekedik felül, az szó szerint életveszélyessé válhat.