Egy nyelv története nemcsak a nyelvészek számára lehet érdekes. Izgalmas kérdés, mik voltak azok az első szavak, amelyeket az utazók érdemesnek tartottak a lejegyzésre. Hogyan néztek ki azok a mondatok, amelyeket egy nyelvből elsőként leírtak? Ezeket sokszor nem is anyanyelvi beszélők rögzítették, valamint ezeknek a nyelveknek értelemszerűen ekkor még nem volt írott köznyelvük és helyesírási szabályaik, így az adatok lejegyzési módja a szólista készítőjétől függött. Nagyjából úgy kell ezt elképzelnünk, mint a nyolcvanas években hallás után, a magyar helyesírási szabályok alapján lejegyzett angol dalszövegeket. Maticsák Sándor A mordvin írásbeliség kezdetei című könyvében a mordvin nyelv(ek)nek ezt az izgalmas időszakát ismerteti.

A mordvinok 1550 körül
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az írott mordvin nyelv bölcsőjénél

Maticsák 2013-ban megjelent monográfiája több szempontból is aktuális és fontos témákat boncolgat. A kötetben tárgyalt 17-18. századi szövegekkel kapcsolatban ugyanis számos jelenleg is aktuális nyelvi-nyelvpolitikai kérdésre is kitér a szerző. Ezek egyike az az örökzöld dilemma, hogy a két mordvin változat, az erza és a moksa csak nyelvjárásoknak vagy különálló nyelveknek tekinthetők-e. Mivel a két irodalmi nyelvet a 20. század elején alakították ki, a szerző a 17-18. századi szövegek tárgyalása során nem különálló nyelvekről, csak erza és moksa nyelvjárásias jellegről beszél.

Maticsák Sándor, ahogy korábbi műveiben is, a legújabb monográfiájában is a nyelvjárási státusz mellett érvel, felhívva a figyelmet arra, hogy egy egységes irodalmi nyelv kialakításával megnőne az esély a kisebbségi nyelvek megőrzésére. Ez a kérdés valójában sokkal összetettebb, hiszen az egységesített köznyelv elsajátítása nehézséget jelentene azon beszélők számára, akiknek az anyanyelvváltozata az új sztenderdtől nagy mértékben eltér. Ez éppen az orosz nyelv malmára hajtaná a vizet, ugyanis a mordvin szülők valószínűleg inkább a „jobban kifizetődő” többségi nyelv magas szintű elsajátítását várnák el csemetéiktől, mint az extra erőfeszítést igénylő, ugyanakkor a társadalmi előrejutás szempontjából kevésbé fontos új kisebbségi irodalmi nyelvben való elmélyülést.

A másik ok, ami miatt Maticsák könyve nagyon aktuálisnak tekinthető, az az érdeklődés, amellyel a mordvinok őstörténetük, nyelvük/nyelveik régi állapota felé fordulnak. Az egyik legnagyobb erza fórumon nemrégiben megjelent egy hír, miszerint a finnugor elmélet megcáfolható, mert kétségbevonhatatlan bizonyítékokat találtak a történészek arra, hogy a mai Oroszország európai oldalán mindig is erzák éltek, akiknek a nyelve az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik. Ez nem jelenti azonban azt, hogy az erzának finnugor nyelvekhez ne lenne közük. Az efféle dilettáns nyelvészkedés tehát nem magyar sajátság: a mariknál is felbukkanak olyan „elméletek” melyek szerint a mari a latinnal rokon. De nincs van szégynekeznivalójuk a finneknek és az észteknek is. (A szerk.) A fórumon ugyanis nem kevesebbet állítanak, mint hogy az erzák nyelve ősnyelv, és hogy ebből fejlődött ki aztán a többi finnugor nyelv. Ahogy az már az ilyen újfajta elméletek esetében lenni szokott, a hitvallói véleményüket semmilyen kézzelfogható bizonyítékkal vagy adattal nem támasztják alá, csak kinyilatkoztatnak.

Az ősnyelv örökösei?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ezért is fontos, hogy megismerjük azokat a forrásokat, amelyek viszont valóban a rendelkezésünkre állnak. A 20. században több akadálya is volt annak, hogy ezeket a szövegeket elemezni lehessen. A szovjet időszakban a vallási témájú alkotásokkal nem lehetett foglalkozni, sőt a nyelvtörténeti kutatásokra is rossz szemmel néztek. Így a Szovjetunióban élő nyelvészek a politikailag kevésbé veszélyes leíró vizsgálatok felé fordultak. A nyugati kutatók pedig, akiket mindez nem akadályozott és foglalkozhattak volna ezekkel a szövegekkel, nem fértek hozzá ezekhez a forrásokhoz. A 21. századra a helyzet annyiban megváltozott, hogy a szövegek ma már az interneten is elérhetők.

Maticsák Sándor könyve tíz fejezetre oszlik, a bevezető részekben általában a finnugor nyelvek nyelvemlékeiről és a mordvin nyelv(ek) emlékeiről olvashatunk áttekintést. Ezek után a szerző hat különböző szöveg(típus)t vizsgál részletesebben: az 1692-es Witsen-féle holland–mordvin szójegyzéket; az első három lejegyzett mordvin mondatot, amelyek egy napistenhez vagy holdistenhez szóló imából származnak; az első összefüggő (erza-)mordvin szövegemléket, amely II. Katalin cárnő kazanyi látogatásának alkalmából íródott; az első (moksa-)mordvin verset, amely szintén a cárnő üdvözlésére készült; a Miatyánk-fordításokat és Damaszkin püspök 1785-ös szótárát.

Ősi erza szimbólum?
(Forrás: Wikimedia Commons)

A könyv nagy újdonsága, hogy a szövegeket nemcsak kronologikusan, hanem tematikusan is rendszerezi, az első érdeklődő utazók szólistáinak bemutatása után az alkalmi szövegeken át jutunk el a hittérítők és egyházi szemináriumok vallási tárgyú munkáihoz. A szerző minden szöveg esetében elemzi azt is, melyik változaton íródhatott a szöveg, milyen grammatikai és lexikális jellemzői vannak. A kötetet áttekintve megállapíthatjuk, hogy a nyelvemlékek túlnyomó többsége erza változatban íródott, az első mordvin vers viszont moksául született. A továbbiakban a kötet legérdekesebb részeiből szemezgetünk.

Miatyánk és „a tengeri disznó”

Az első mordvin adatok Nicolaes Witsen holland követségi munkatárs gyűjtéséből maradtak ránk, mintegy 324 (moksa) szó, amelyeket az utazó a holland-német helyesírás szabályait követve latin betűkkel jegyzett le Noord en oost Tatarye című munkájában. Ez azért érdekes, mert a későbbi nyelvemlékek mind cirill betűsek. A tematikusan csoportosított szólistában sok orosz szó is található, amelyet a 17-18. századi orosz hódító-hittérítő tevékenységgel magyarázhatunk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ha már a hittérítőknél tartunk, érdemes a Maticsák-mű egy újabb részével is megismerkedni. Az erza Miatyánk-fordítások története ugyanis jól mutatja, hogyan lehet egy szöveget egy adott cél érdekében manipulálni. Az ima első fordítása a 18. század végéről származik. Maticsák kiemeli, hogy ez az első változat törekedett a mordvin kifejezések használatára, azonban a megfelelő erza nyelvű terminológia hiánya miatt sok esetben mégis az orosz eredetű szót alkalmazza (pl. a ’szent’ jelentésű szó esetében). A 19. század végére – összhangban az erős russzifikáló törekvésekkel – még több orosz elem került az ima szövegébe. A legújabb fordítások pedig már tudatosan „mordvinizálnak”, alkalmazzák a mordvin nyelvújítás eredményeit, az orosz eredetű szvjatoj ’szent’ szót például felváltotta a belső keletkezésű inyevanyksz ’nagyon tiszta, szent’.

Maticsák könyvében a Damaszkin-féle szótárt elemzi a legrészletesebben. Ha valaki a nyelvújítás kérdései és módszertana iránt érdeklődik, mindenképpen érdemes ezt a részt elolvasnia. Ugyanakkor ez a fejezet a legszórakoztatóbb a laikus olvasó számára is. Damaszkin püspök terjedelmes szótára (11 000 szó szerepel benne) ugyanis számos érdekes nyelvújítási szót tartalmaz. Elgondolkozhatunk például azon, mi is lehet az a ’tengeri disznó’, a ’sötét hely’ (vigyázat, két jelentése is van!), a ’lusta ló’ vagy a ’cár lejövetelének helye’ (a megoldásokat ld. a műben).

Tengeri disznó repülés közben
(Forrás: Wikimedia Commons / Sbork / CC BY-SA 3.0)

Könyvekről olvasna?

További könyvismertetések a nyesten!

A könyvet cirill és latin betűs szómutató, bibliográfia, az internetes források jegyzéke és a rövidítések feloldásának listája zárja. A kötet mindenképpen hiánypótló munka, hiszen magyar nyelven korábban nem létezett ilyen átfogó mű a legkorábbi mordvin nyelvemlékekről. Szemezgetve olvasva pedig a témában kevéssé jártas olvasó számára is érdekes lehet.