Ha az ember Oroszországban jár, előbb-utóbb belefut abba a büszke kijelentésbe, hogy „Puskint az egész világon ismerik”. Tény, hogy Puskint sok nyelvre fordították, nevét is sokfelé ismerik, művei azonban kevésbé ismertek, mint Dosztojevszkij, Tolsztoj, Gogol, Csehov vagy Nabokov munkái – állítja Igor Sajtanov irodalomkritikus. Szerinte Puskin néhány művét, mint például A pikk dámát vagy az Anyegint elsősorban Csajkovszkij zenéjének köszönhetően ismerik. Nyugaton Puskint inkább mint Byron vagy a 18. századi francia költők követőjét tartják számon, és nem értik, hogy az oroszok miért egy utánzót tartanak annyira nagyra, miért nem az eredeti szerzőket helyezik a legmagasabbra.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A szakértők szerint a „nehéz” költőket, mint Paszternákot vagy Majakovszkijt még könnyebb is fordítani, mint a viszonylag egyszerű nyelvezetű Puskint – folytatja Sajtanov. Arra azonban, hogy miért van ez így, már meglehetősen homályos választ ad: Puskin „beleégett” az orosz nyelvbe, intonációja úgy „beleszövődött” az orosz beszédbe, hogy nem lehet átadni – „Puskint magán a kultúrán keresztül kell átérezni”. Valószínűleg egyszerűen arról van szó, hogy Puskin szövegeivel olyan sűrűn találkozik az orosz beszélő, hogy a felnőttkori befogadáskor egy már ismert szöveget olvas vissza, nem képes úgy befogadni az irodalmi művel, mintha először találkozna vele. (Legalábbis a népszerűbb művek esetében.)

Nem csoda, ha Puskin az oroszosításnak is eszközévé vált. Egyfelől az orosz irodalom nagyjait felhasználták az orosz kultúra felsőbbrendűségének igazolására – nem véletlenül írta versében Fet:

Anakreónt nem szülhet csukcs anya,
Nem lesz Tyutcsev a zürjén nép fia…

Másfelől a nemzetiségi olvasókönyveket – miután egyáltalán lettek – teletömték az orosz klasszikusoktól származó fordításokkal (természetesen maradt hely az ideológiai nevelésnek is). Puskint ma is fordítanak különböző oroszországi kisebbségi nyelvekre, Puskin szövegéből készült sok nyelven egy kisfilm, melyet korábban már bemutattunk.

Puskin meséi suriskari, kazimi és szurguti hati nyelvjárásban (2002)
(Forrás: nyest.hu)

Ezek a fordítások kétélű fegyverként működnek. Egyfelől azáltal, hogy megmutatják, hogy Puskin műveit is vissza lehet adni az adott nyelven, növelik a kisebbségi nyelv presztízsét. Másfelől azáltal, hogy egy orosz művet állítanak mércéül, ismét az orosz kultúra fontosságát, mértékadó voltát tükrözi.

Nemrégen néhány plakátra bukkantunk a neten. Ezeket 1937-ben, Puskin halálának 100. évfordulója alkalmából nyomtatták. A képen a szovjet nemzetiségek képviselői körülállják az orosz kultúrát jelképező Puskin-szobrot, felnéznek rá, és feltehetően éljenzik.

Forrás: fotki.yandex.ru

Figyelemre méltó a plakátokon a nyelvek eloszlása. A szobor talpazatán szereplő felirat (Alekszander Szergejevics Puskinnak) és a Sztálint, Lenint, a szocialista államot és a Szovjetunió nemzetiségeinek felvirágzó kultúráját éltető plakátok mind orosz nyelvűek. A plakát jobb felső sarkában látható Puskin-idézet, illetve a plakát alján látható felirat (Dicsőség a nagy népi [sic!] költőnek, Puskinnak) viszont nemzetiségi nyelveken íródtak, kivéve a ’dicsőség’ szót, mely oroszul szerepel. Az ábrázolt „valóságban” tehát a nemzetiségi nyelvek nem jelennek meg, csak az ezt keretező feliratokon. Az egyetlen kivétel az előtérben látható könyv, melynek belső címlapján ha nehezen is, de kivehető a „válogatott művei” felirat.

Forrás: visualhistory.livejournal.co

A plakátok feltehetően sok nemzetiség nyelvén elkészültek, mi egy komi-zürjén (fent) és egy hegyi mari (lent) változatra bukkantunk. Azt nem tudjuk, hogy csak az oroszországi nemzetiségek nyelvein nyomtatták-e, vagy jutott belőlük a szövetségi köztársaságok nemzetiségeinek is.

A komi-zürjén plakát érdekessége, hogy a Molodcov-féle cirill ábécét használhatja, mely ekkor csak két évig (1936 és 1938 között) volt használatban. Ezt megelőzően használták 1918 és 1930 között – a köztes időszakban latin betűs írást használtak. Ebben az ábécében olyan módosított betűket is használtak, melyek az orosz ábécében nem szerepelnek (néhány más nyelvben azonban ebben az időszakban előfordultak): ԃ [gy], җ, ԅ (magyar füllel mindkettő [dzs]-nek hangzik), ԇ (kb. „selypített” [zs]), ԉ (a régi/nyelvjárási magyar [ly] hang), ԋ [ny], ӧ (magyar füllel [ö]), ԍ (kb. „selypített” [s]), ԏ [ty]. További érdekesség hogy a [d] hang jele nem a cirill ábécékből ismerős д, hanem a latin ábécéd-jéhez hasonló  ԁ – Ennek formája nagybetűként is hasonló.