Orsolya nevű olvasónk kérdezi:

Honnan származik az alma nincs jelentése? (Például: Hitel alma.)

Orsolya kérdése felettébb helyénvaló, hiszen A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) csak a ’gyümölcsféle’ jelentéssel foglalkozik (a szó egyébként ótörök eredetű, hatalmas területen elterjedt vándorszó). A nagy jelentésbeli különbség miatt abban sem lehetünk biztosak, hogy a két szó azonos eredetű-e, vagy csak véletlenül esik-e egybe hangalakjuk.

Köszönjük Kis Tamásnak a vonatkozó szakirodalom felkutatásához és beszerzéséhez nyújtott segítségét!

A kérdéssel először Zolnai Béla foglalkozott 1952-ben a Magyar Nyelvőrben. Az általa felhozott adatok szerint az alma ’nincs’ jelentésben Béldy Mihály 1897-es, szintén a Magyar Nyelvőrben megjelent A tolvajnyelv című cikkében bukkan fel. Itt, illetve később a követező ide vonható kifejezéseket találhatjuk meg a szakirodalomban, illetve Zolnai saját gyűjtésében:

alma ’nem’, ’nincs’, ’ne’, ’ne tedd!’, ’vigyázz!’

almával ’nem’, ’nem kell’

almasiker ’józan, nem részeg’

almafázik ’derék’, ’bátor’ (vö. fázik ’fél’)

almaflanc ’egyszerű’

almahadovál ’elhallgat’

almahaver ’ellenség’

alma duma ’hazugság’

almás ’nem létező’

Zolnai is azt tartaná természetesnek, ha ez a magyar kifejezés a német rotwelschből (a német tolvajnyelvből) származna, ám mint írja, a hasonló jelentésű Apfelt hiába keressük a szótárakban. Éppen ezért más megoldást ajánl. Szerinte ez az héber Almoni ’nem létező személy/dolog’ tréfás népetimológiás torzításával született. Az Almonit Zolnai nem magyarázza, de némi utánjárással kideríthető, hogy a héberben ’akárki’ jelentéssel használják, kb. úgy, mint a magyarban a Gipsz Jakabot. Zolnai szerint az alma ’nincs’ kialakulását a héber al ’nem’ és al na ’mégsem’ is befolyásolhatta, de nem részletezi, hogyan.

Zolnai a fenti példák alapján azt jósolta, hogy az alma prefixummá (a szó elejéhez tett toldalékká) fog válni: ez a jóslata feltehetőleg nem vált be, mi legalábbis nem ismerjük ma ilyen használatát, sem a fent bemutatott szerkezetekben, sem hasonlókban.

Zolnai kitér az almás alakra is: ezt ő szótárazza először, de a szótárra a Magyar Nyelvőr előző számában már felfigyelt Erdős Lajos. A szó Szeberényi Lehel A hegyek elmozdulnak című regényében fordul elő, az alábbi mondatban:

Csecse nő, bokában kicsit svájdolt, a pali almás.

Zolnai felhívja rá a figyelmet, hogy itt a szó nem ’nem létező’ jelentésben fordul elő. Saját gyűjtése alapján az almás ekkoriban a következőket jelentheti még: ’rossz hangulatú’, ’rossz’, ’unalmas’, ’link’, ’hamis’, ’nem igaz’, ’nincs’, ’semmi különös’, ’átlagos’, ’egyszerű’, ’jelentéktelen’. A következő jellegzetes kifejezéseket említi:

az ügy almás ’nem lesz belőle semmi’

almás vagyok ’rosszkedvű vagyok’, ’míszem van’

almás vizsga ’könnyű vizsga’

almás pali ’unott, érdektelen, rosszkedvű pofa’, ’mísz alak’

Végül arra a megállapításra jut, hogy az idézett regénymondatban az utolsó tagmondat jelentése: ’a nő udvarlója jelentéktelen alak’. (A pali ’férfi; udvarló’ a Pali férfinévből ered.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Úgy tűnhet, hogy Zolnai alaposan körüljárta az alma ’nincs’ kérdését, ám rögtön a következő évben megjelent a cikkére a Magyar Nyelvőrben  egy válasz, méghozzá Zolnay Vilmostól. Ő a német Apfelhez tér vissza, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a rotwelsch szótárakban ha ebben az alakban nem is, de más alakokban igenis szerepel: áfli, ápli, ápfli, illetve a többes számú Äpfelnek megfelelő epl, epli, eppes, eps, sőt epe, eper, mi több: e és é alakokban is. Bár a fogalmazás nem egyértelmű, de a magyaros írásmód, illetve az epe, eper népetimológiásan létező magyar alakokhoz idomult formák arra utalnak, hogy ezek sem közvetlenül a rotwelsch adatok, csupán magyar adatok, melyek viszont egyértelműen a német eredetre utalnak. Később utal is rá, hogy az, hogy a német Apfel ilyen jelentésben nincs szótárazva, nem jelent semmit, hiszen a szlengszavak kérészéletűek. (Persze nem mindig: az alma ’nincs’ még hatvan évvel e cikkek megjelenése után is él, és nyilván jóval korábban született.)

Zolnay részletezi az egyes alakváltozatok kialakulásának útját. Szerinte az e és az é úgy alakulhatott ki, ahogy a szervusz, szerbusz > szevasz > szeász > sziász > szia > szi – az alakok folyamatos kopásával, egyszerűsödésével. Az eper szerinte úgy jött létre, hogy az epli, epl alakokból született meg az epe, ez viszont már az azonos jelentésű alma hatására vette fel egy másik gyümölcs nevét.

Zolnay a prefixumszerű használatra is hoz példát: eplityúk ’szűz, hajadon’ (vö. tyúk ’„könnyebb fajsúlyú nő”, nőcske’). Példaként említi még az epli-lincer ’rövidlátó’ (lincen ’látni’) és az epl-déver ’ne beszélj!’ (dévern ’beszélni’) alakokat is. Ezeknél csak az írásmódjuk utal arra, hogy magyar nyelvi adatokról lehet szó – minden valóság szerint ezek ebben a formában kerültek a magyarba, nem a magyarban jöttek létre.

Zolnay szerint az almás csak részben függ össze az alma ’nincs’ szóval, az legfeljebb erősíthette használatát, de máshonnan ered. Eszerint a cukrászatokban az almás sütemény volt a legolcsóbb, legértéktelenebb – ha a vevő drágállotta a többi süteményt, azt ajánlották: „tessék talán az almásból venni”. Innen cukrászkörökben az előző napi, állott süteményre is ráragadt az almás név, és innen állandósult mindenre, ami rossz. Zolnay azt már nem részletezi, hogy a ’nincs’ jelentése közvetlenül ebből fejlődött-e vagy az alma ’nincs’ hatására. (Bár Zolnaynak akár igaza is lehet, adatokkal nehéz alátámasztani az érvelését.)

Mindezek alapján Zolnay arra következtet, hogy a magyar alma ’nincs’ nem az Almoniból született, hanem a német Apfel ’nincs’ tükörfordítása. A nagy kérdés azonban továbbra is az lenne, hogyan jön létre az ’alma (gyümölcs)’ jelentésből a ’nincs’ jelentés – akár a magyarban, akár a németben. Ezt a kérdést Zolnay meglehetősen egyszerűen intézi el:

Hogy az Apfel hogyan és miért vette fel tagadószó jelentését, más lapra tartozik. Egyszerű konvenció ez, milyennel százával találkozunk a fattyúnyelvben.

Sajnos az nem derül ki, miféle „konvencióról” van szó, hacsak nem arról, hogy a szlengkifejezéseknek sokszor nem tudjuk megfejteni az eredetüket. Az igazság az, hogy fogalmunk sincs a megoldásról.

Terminológiai nyalánkságok

Szemfüles olvasóink észrevehették, hogy amikor azt a nyelvi réteget kívántuk megnevezni, amelyben az alma ’nincs’ tartozik, a szleng szót használtuk, Zolnay viszont a fattyúnyelv terminust alkalmazta. Zolnai viszont az argot [argó], a tolvajnyelv, illetve a jassznyelv kifejezéseket használja, de beszél familiáris-városi nyelvről is. Ezeket a kifejezéseket meglehetősen különböző értelemben szokás használni.

Az argó, a jassznyelv és a tolvajnyelv mára  meglehetősen elavultak, eredetileg a bűnözők által használt titkos nyelvet jelölték, de jelentésük tágult, idővel mindenféle olyan kifejezés gyűjtőfogalmaként használták, melyek stílusértéke nem volt elég magas az irodalmi nyelvhez. A fattyúnyelv kifejezést Zolnay Vilmos és Gedényi Mihály alkalmazta először, ők a terminust rögtön ebben a tágabb értelemben használták. Maguk így magyarázták a kifejezést:

A fattyúhajtás ana­lógiájára vetődött fel bennünk a fattyú­nyelv elnevezés. Nemcsak logikai és ér­zelmi tartalma lát­szott megfelelőnek, de a fattyúhajtás, fattyúgyermek jól is­mert szavak analógiá­jának hatására első hallásra ismerősnek és természetesnek tűnik. Nem is szólva arról, hogy ezeknek a hivatalos nyelvtől elkülönülten szüle­tett és fejlődött szavaknak igen hasonlított a sorsa a régi fattyúgyerme­ké­hez. Míg fiatal, ismeretlen a szó, üldözik, megvetik, becsmérlik, de amint egyik-má­sik polgárjogot nyer a hivatalos nyelvben, megváltozik az irányában táplált érze­lem. Ezek az érzelmi és gondolati elemek játszottak közre a fat­tyú­nyelv kife­jezés megalkotá­sában.

(A magyar fattyú­nyelv szó­tára I., 7.)

­

A fattyúnyelv azonban nem vált bevett terminussá, rajtuk kívül szinte senki nem használta sem a szakirodalomban, sem a köznyelvben.

A szleng alatt ma a nyelvészek az olyan csoportnyelvi kifejezéseket értik, melyek a csoport összetartozását, elkülönülését, a csoporttagok bennfentességét hivatott jelezni. A köznyelvben gyakran ezt a fogalmat is tágabban értelmezik, szlengnek nevezik a fiatalság nyelvét, vagy ide sorolnak bármilyen kifejezést, mely nem része az irodalmi nyelvnek.

Zolnai contra Zolnay

Az első magyar (tágabb értelemben vett) szlengszótár Zolnay Vilmos és Gedényi Mihály fent idézett A magyar fattyú­nyelv szó­tára című műve, mely nyomtatásban sosem jelenhetett meg. Ebben pedig jelentős szerepe van Zolnai Bélának.

Függetlenül attól, hogy nyelvészeti képzettsége nem volt, Zolnay 1952-től a Nyelvtudományi Intézetben a nagyszótár gyűjtésén dolgozott – hogy meddig, arról nincs információ. Egyes visszaemlékezések szerint még a nyolcvanas években, kilencven évesen is feljárt „csevegni” az intézetbe.

Zolnay és Gedényi maguk nem voltak képzett nyelvészek, kedvtelésből foglalkoztak a fattyúnyelvvel. (Zolnay például szenvedélyes kártyás volt, kártyás szakkönyvet is írt, és a kártyanyelv felől került közel a nyelvtudományhoz.) Csaknem egy évtizedes munkával egy kb. 22 ezer szavas anyagot írtak össze cédulákra. 1954. áprilisában a cs betűs szavakból összeállított szótárt benyújtották az MTA-hoz azzal, hogy az akadémia foglaljon állást egy fattyúnyelvi szótár szükségessége mellett, és tegye lehetővé, hogy a teljes anyagot feldolgozzák. Ezen kívül bírálatot és tanácsokat is kértek.

Az anyagot Bárczi Géza és Zolnai Béla kapta meg bírálatra. Bárczi ugyan rámutatott az anyag néhány hibájára, de a beadvány támogatását javasolta. Zolnai azonban kemény hangú, egyes vélemények szerint igazságtalan és szubjektív bírálatban elutasította, hogy a szótár a szerzők által elképzelt formában jelenjen meg. Az anyaggyűjtést szorgalmas, ám módszertelen munkának nevezte, ugyanakkor elismerte, hogy sok és értékes adatot tartalmaz, és a gyűjtőmunka anyagi támogatását is javasolta. Ugyanakkor szemükre hányta, hogy például „nincsenek tisztában az összetétel fo­galmával, amit már az általános iskola alsó fokozatában tanítanak”. Tény azonban, hogy szakmai kifogásai többségükben helytállóak. Ugyanakkor mégsem lehet kizárni, hogy a bírálat keménységét az is kiváltotta, hogy Zolnai ekkoriban maga is hasonló szótáron dolgozott, illetve ilyen témában készült doktori értekezést benyújtani – és talán a sértettség, hogy az almával kapcsolatban Zolnay más véleményt fogalmazott meg.

Az akadémia végül úgy döntött, hogy a szótár elkészítését és kiadását nem támogatja, de a szerzők felajánlhatják cédulaanyagukat a nagyszótár javára. Zolnay és Gedényi megsértődött a bírálaton, ennek ellenére a szótárt elkészítették: A magyar fattyúnyelv szótára 32 ezer szócikket tartalmaz, 21 füzete öt példányban 1961-ig elkészült. Eközben az anyagot többször felajánlották az Akadémiai Kiadónak, mely minden alkalommal elutasította őket. 1967-ben további három füzet készült. 1970-ben a szótár alaján elkészítették A magyar fattyú­­nyelv szinonimái című művüket is. A szótár cédulaanyagát végül eladták az MTA Nyelvtudományi Intézetének, és ott bekerült a nagyszótár cédulaanyagába.

Mind Zolnay Vilmos, mind Gedényi Mihály a nyolcvanas években hunytak el – Zolnay halálának pontos dátuma nem is ismeretes. Mivel anyaguk ellen legtöbbször annak terjedelme volt a kifogás, készítettek tömörített, szűkített változatokat is, de életükben ezek közül egy sem jelent meg. Csak 2008-ban 1996-ban jelent meg nyomtatásban A régi Budapest a fattyúnyelvben című kötet, mely egy ilyen válogatáson alapul.

Források

Zolnai Béla: „Alma” és a tagadás kifejezései. Magyar Nyelvőr 76: 298–300.
Zolnay Vilmos: „Alma” és a tagadás kifejezései. Magyar Nyelvőr 77: 473–474.

Kis Tamás: A magyar fattyúnyelv kutatói. Magyar Nyelvjárások 38: 251–262.

További olvasnivaló

Magyar fattyúnyelvi szótárak listája

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése