Nagy szerencse, hogy a kortárs magyar könnyűzenei élet rengeteg nyelvileg izgalmas szöveget produkál. Ezúttal a Supernem zenekar Hova megy ki? című slágerének kétsoros refrénje az, amin el lehet magyarázni (kis túlzással) a magyar mondattan jó részét. És ha megértjük, hogy milyen egyszerű szórendi változtatásokkal lehet egyetlen mondatból ilyen jól csengő, lendületes, sokértelmű, és ezért nehezen értelmezhető (vagy értelmetlen?) sorokat gyártani, lehet, hogy magunk is popsztárok lehetünk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A dal refrénje két háromszavas kérdő mondatból hoz létre négy mondatot csak a szórend megváltoztatásával. A sokaknak ismerős részlet így hangzik:

Hova megy ki? Ki hova megy?
Mire megy ki? Ki mire megy?

Lássuk, mitől olyan ütős, mitől olyan misztikus ez a refrén! Összesen négy kérdő mondat, mindegyikben a megy ige szerepel, és körülötte kérdőszók variálódnak, és csodának csodájára mindegyik szórendi változat önmagában értelmes, sőt vannak olyanok is köztük, amelyek nem is egyféleképpen értelmezhetők. Nem olyan meglepő ez, ha tudjuk, hogy a magyar mondatok szórendje elég szabad. A magyarban, ha veszünk egy rövid mondatot, jó esélyünk van arra, hogy annak a szavait bármilyen sorrendbe téve értelmes magyar mondatot kapjunk; ezeknek a a mondatoknak azonban nem lesz azonos a jelentésük:

(1) Kati meglátta Marit.

(2) Kati látta meg Marit.

(3) Kati Marit látta meg.

(4) Kati Marit meglátta.

(5) ...

És a sort még nagyon sokáig folytathatnánk; a fenti mondatokban szereplő négy szót összesen 4x3x2 = 24-féleképpen tudnánk sorba rendezni. A huszonnégy mondat túlnyomó többsége valamilyen hanglejtéssel létező, értelmes magyar mondatot képvisel. Az érdekes az, hogy ezek a mondatok nem ugyanazt jelentik. Összevetve az (1) és a (2) mondatokat, láthatjuk, hogy milyen jelentéskülönbségek lehetnek: az (1) mondat Katiról állítja, hogy ő olyan személy, aki meglátta Marit; a (2) mondat azonban azt mondja Katiról, hogy ő az egyetlen (a szóba jövő személyek közül), aki meglátta Marit. Azt látjuk tehát, hogy a magyarban a különböző szórendekkel különböző jelentéseket lehet kifejezni. Azaz a magyar szórend a jelentésben fontos információkat kódol. Ebből is tudhatjuk, hogy annak ellenére, hogy sok szórend lehetséges, ezek a változatok egyáltalán nem véletlenszerűek. A fenti mondatok például egy számháborúról szóló beszámolóban nem cserélhetők fel büntetlenül egymással. Hát, ilyen csodálatos a magyar szórend. És ebből sok minden következik. Például az, hogy a fenti sláger refrénje sokértelmű lesz.

Nem meglepő most már, hogy a magyarban a kérdő mondatok szórendjére is vonatkoznak szabályok. A legfontosabb ezek közül, hogy – ha nincs a mondatban tagadás vagy az is szócska – a kérdőszónak közvetlenül az ige elé kell kerülnie. (Ez nem feltétlenül a mondat eleje, bár az általunk vizsgált szövegben az lesz.)

Pista kimegy a konyhába.

Hova megy ki Pista?

Hogyhogy? Miért?A szabály, amely szerint a kérdőszónak közvetlenül meg kell előznie az igét, a legtöbb kérdőszóra érvényes. Kivételes a miért és a hogyhogy. A miért esetében előfordulhat olyan szórend, hogy a kérdőszó és az ige közé még beékelődik egy kifejezés: Miért Mari ment ki? A hogyhogy kérdőszó esetében pedigaz igekötő az ige előtt maradhat: Hogyhogy kiment Mari? vagy Hogyhogy Mari kiment? Láthatjuk, hogy a fenti szabály értelmében a hova kérdőszónak közvetlenül az ige elé kell kerülnie, még azt sem tűri meg, hogy az igekötő (a ki) ottmaradjon az ige előtt. (Ebből jól látszik, hogy az ige és az igekötő mondattanilag nem alkotnak egységet, hiába írjuk egybe őket.) Ennek a szabálynak az alapján már félig-meddig érthetjük a dal refrénjének az első és a harmadik mondatát:

Hova megy ki (ő)?

Mire megy ki (ő/az)?

Ha azonban megvizsgáljuk a refrén második és negyedik mondatát is, akkor rájöhetünk, hogy a kép nem ennyire egyszerű:

Ki hova megy?

Ki mire megy?

Ezekben a mondatokban már nem tudjuk a ki szót igekötőnek értelmezni. (Újabb szabályt fedeztünk fel: a magyar kérdőszót tartalmazó kérdő mondatban az igekötő soha nem állhat a mondat elején.) Ezekben a mondatokban a ki csakis kérdőszó lehet. Ezek a mondatok tehát úgynevezett többszörös kérdések, amolyan „kettő az egyben” kérdések. Ezekre már kissé bonyolultabb szabályok vonatkoznak, mint az egyszerű kérdésekre. Az a szabály nem változott, hogy a kérdőszók az ige elé kerülnek, és itt már az sem mindegy, hogy milyen sorrendben. A következő kérdések már mást jelentenek:

Hova ki megy?

Mire ki megy?

Miért a ki kérdőszó kerül a mondat elejére? Erre azt a választ szokás adni, hogy azért, mert ezekben a kérdésekben valójában nincs is két valódi kérdés, a ki kérdőszó valójában a mindenki „rövidítése”. Ezeket a kérdéseket ugyanis úgy értelmezzük, hogy: ’Mindenkiről mondd meg, hova megy!’. Azaz ezekre a kérdésekre név–hely párosításokat várunk válaszként: Mari diszkóba, Kati Supenem koncertre stb. (Ha fordított lenne a kérdőszók sorrendje, akkor a szóbajöhető helyekről kéne megmondanunk, hogy oda ki megy.)

A Ki mire megy? mondat esetében az értelmezés persze még trükkösebb, mivel itt a kifejezés eleve kétértelmű: 1. valaki megy valamire, például: Supernem koncertre megy. 2. valaki megy valamire valamivel kapcsolatban, azaz ’jut vele valamire, megoldja, elboldogul vele’.

Ki mire megy?
(Forrás: Wikimedia Commons / eeyrsja / CC)

És végül most, hogy már tudjuk, hogy a refrén második és negyedik mondata többszörös kérdés, rájöhetünk, hogy az első és a harmadik mondatot is értelmezhetjük többszörös kérdésként:

Hova megy ki?

Mire megy ki?

Az a szórend – amint a fenti példából látjuk – ugyanis szintén lehetséges a több kérdőszót tartalmazó kérdések esetében. Az egyik kérdőszó a „rendes helyén” szerepel, az ige előtt, a másik azonban az ige mögé kerül. Ezeknek a kérdéseknek azonban kicsit más értelmezést adhatunk, mint a másik szórendnek: ’Mondd meg minden szóbakerülő helyről, hogy oda ki megy’.

A Supernem-sláger mondattani elemzéséből láthattuk, hogy mire képes a magyar szórend, ha megfelelően sokértelmű szavakat variálunk a mondatainkban. Azonban azt, hogy a dal szövegéhez a refrénnek melyik értelmezése illik jobban, már az olvasóra bízzuk.