A kelta nyelvek legnagyobb földrajzi kiterjedésüket nem az ókorban érték el, a római hódítás előtt, hanem, mint Peter Burke írja, a nagy felfedezések korában. A 16. század elején az Atlanti-óceánt járó angol és francia hajókon főként a kelta partvidék, Wales és Bretagne matrózai szolgáltak, s ilyenformán a breton és walesi volt a Csatornától a Karib-szigetekig az óceán egész északi részének közös tengerésznyelve.

A kelta nyelvek az i. e. 6. (sárga), az i. e. 3. (kékeszöld), és a 21. században (sötétzöld). A világoszöld azt a területet jelzi, ahol a középkor végén is kelta volt a fő nyelv „ anchor=
(Forrás: Wikimedia Commons / Augusta 89 / CC BY-SA 3.0)

A breton hajósok francia zászló alatt egészen a brazil partokig eljutottak, s ők hozták el elsőként a dohányt Európába, annak eredeti indián nevével együtt: betum. A magyar dohány oszmán-török jövevényszó.
(A szerk.)
A szó breton közvetítéssel a franciába is átkerült: pétun ’dohány’, pétuner ’dohányozni’. Ez azonban mára már archaikussá vált, s ma egyedül a breton nyelv őrzi az eredeti indián szót: butun, butunad. A mai európai nyelvekben elterjedt tobacco és változatai, amelyet a reneszánsz kori spanyol etimológusok a karibi indián nyelvekből származtattak, valójában a középkori arab tabbaq ’gyógyfű’ szóból ment át már a 15. században tobaco formában a spanyolba, s a fordított utat járva került el Amerikába. Mint Nicolás Monardes írja a John Frampton által angolra fordított Joyful Newes Oute of the Newe Founde Worlde (Szórakoztató híradások az újonnan lelt világból, 1577) c. könyvében:

Many haue giuen it [tobacco] the name, Petum, whiche is in deede the proper name of the Hearbe, as they whiche haue traueiled that countrey can tell.

Sokan petum néven nevezik [a dohányt], amely valóban e fű eredeti neve, mint azt bárki megmondhatja, aki járt már azon a földrészen.

A dohány használatát elsőként 1525-ben dokumentálják Bretagne-ban, s egyszersmind egész Európában. Az itteni Morlaix kikötőjében alapítják meg az első dohánymanufaktúrát is, ahol az új kontinensről behozott, s gyógynövényként használt dohányleveleket szárítás után répa formájú rudakká – carotte, a mai bretonban karot – sodorták, s így árulták. A „répából”, amelyek képe máig látható a bretagne-i trafikok cégtábláján, késsel szeletelték le a pipába vagy pofa bagónak való adagokat. Maga a pipa pedig eredetileg juhszarv volt, amelyet tölcsér (cornet) formájáról neveznek breton nyelven kornnak.

Forrás: A Wang folyó versei

Míg a dohányzás a reneszánsz és barokk Európa sok vidékén „genderizálódott”, férfi-szórakozássá vált, Bretagne-ban éppúgy megmaradt mindkét nem gond- és éhségűző eszközének, mint eredeti hazájában. A 19. század végén az országot járó és néprajzi felvételeket készítő francia fotográfusok őszinte gyönyörűséggel csodálkoztak rá a pipázó breton öregasszonyokra, akiknek alakja a La Brettagne Pittoresque és Types Bretons képeslap-sorozatok elmaradhatatlan zsánerfigurájává vált. Ezek közül philaevrard tett közzé szép válogatást gyűjteményéből a régi francia képeslapoknak szentelt Cparama fórumon. A válogatást A Wang folyó versein is megtekinthetjük.

Hasonló posztok A Wang folyó versein

Egyesült erővel

Mondj nemet a denaturált szeszre

Just Say Nyet

Örök emlékül

Restauráció