A freudi elszólás kifejezést arra mondjuk, amikor rejtett gondolataink utat törnek maguknak a nyilvánosság felé, s leleplezik titkainkat. A következményük pedig ritkán kellemes: kínos helyzeteket idéznek elő. A legemlékezetesebbek, sokszor évek múlva is felemlegetettek, a pajzán gondolatokat felfedő elszólások.

Freud és az elszólások

Sigmund Freud (1856-1939), a pszichoanalízis atyja gyűjtötte az elszólásokat, vizsgálta, elemezte őket, ezért is kapták a freudi elszólás elnevezést. Úgy vélte, hogy az elszólások és más elvétések rejtett lelki folyamatokról és a tudatalattiról adnak információkat. Hasonlóan vélekedtek a nyelvészek is, akik már a pszichológiával foglalkozók előtt felfigyeltek az anyanyelvi beszélők által vétett hibákra, nyelvbotlásokra. Feltételezték, hogy a beszéd „meghangosítása” előtt különféle folyamatok zajlanak bennünk, s ha hibázunk beszéd közben, akkor azt jelenti, hogy ezek a belső nyelvi működések (beszédtervezés) nem mentek végbe tökéletesen. A hibák elemzése révén megismerhetjük a beszédtervezés folyamatait.

„Gazdagsági miniszter” és erotika

A freudi elszólás kifejezés hallatán rögtön a véletlenül kicsusszant sikamlós mondatocskák jutnak eszünkbe, ezzel azonosítjuk a jelenséget.

Az ember tényleg mindig csak a szexre gondol? Azt gondolhatnánk, hogy aki szexuális tartalmú elszólást produkál, az akkor, abban a pillanatban (is) az erotikára gondol. Freud rámutatott, hogy a megoldás nem ilyen egyértelmű, a nyelvbotlások az embereknek a szorongásait, elfojtásait is a felszínre hozhatják. Minél jobban el akarjuk rejteni őket mások elől, minél jobban kerüljük a témát, annál nagyobb esély van rá, hogy váratlanul a felszínre tör. Ez általánosságban értendő, nem csak szexuális szorongás lehet a véletlen elszólás kiváltója. Előfordulhat ilyen elszólás például fogyókúrázók esetében is, hiszen nekik a bőséges étkezés gondolatait kell elfojtaniuk magukban. A sor végtelen.

Előfordult már, hogy valaki gazdasági miniszter helyett gazdagsági minisztert mondott. Ebben az az általában kimondatlan, de sokak által elfogadott vélekedés tükröződik, hogy egy miniszter gazdag, vagyoni helyzete a miniszteri pozíciója révén is jól be van biztosítva. Ezt a véleményt éppen a gazdag és gazdasági szó hangalaki hasonlósága idézhette fel.

Ami lényeges a jelenséggel kapcsolatban, hogy a freudi elszólást nem a tartalma alapján azonosítjuk, hanem létrejöttének mechanizmusa a kritérium.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az elszólás kiváltó okai

Mi idézi elő azt, hogy a szándékolt szó vagy kifejezés helyett valami mást mondunk, ami kínos helyzetbe hoz? Nehéz megmondani. Valami belső ok, „kóbor szókép” vagy külső hatás felidéz például egy emléket, s ez egyszer nagyon egyszerű, másik esetben bonyolult asszociációkon keresztül kerül a felszínre. Vagy valami miatt szorongunk, ennek leplezésébe nagy energiát fektetünk, de belül ez a szorongás munkál. Az ezzel kapcsolatos belső beszéd egyes elemei realizálódhatnak nyelvileg. Vagy hirtelen felidéződhet egy nemrég zajlott beszélgetés részlete, vagy egy nemrég olvasott szó, ami szinte felbugyog elménk tudattalan bugyraiból. Akár a perifériás figyelem is szóba jöhet, mint asszociációk forrása. A perifériás figyelem egyfajta közvetett figyelem. Vannak bizonyítékok arra, hogy nemcsak azt dolgozzuk fel, amire közvetlenül figyelünk. Egy kávézóban legjobb barátunkkal beszélgetünk, erre figyelünk közvetlenül. Azonban a körülöttünk lévő világból is dolgozunk fel benyomásokat, hiszen hallunk és beazonosítunk különféle zajokat, beszélgetésfoszlányokat, és sok egyéb, pl. vizuális információt is feldolgozunk. Ebből a nem tudatos megfigyelésből is átszivároghatnak elemek a gondolatainkba, s így kerülhetnek az elszólásainkba.

A freudi elszólás, mint nyelvbotlás

Nyelvbotlások produkálása természetes dolog. Jó is, hogy vannak, mert a beszélő számára így biztosított a szükséges idő a hallott beszéd feldolgozására. Gondoljunk bele, ha mindenki tökéletesen beszélne, mennyire le lenne terhelve a beszédfeldolgozó apparátusunk! Sokkal fáradtabbak lennénk, intellektuális teljesítményünkre rossz hatással lenne. Az is tény, ha például fáradtak, betegek vagyunk, vagy erős stressznek, zavaró tényezőknek vagyunk kitéve, gyakrabban produkálunk nyelvbotlásokat. Ezzel arányosan gyakoribbak lehetnek a freudi elszólások is.

Huszár Ágnes a nyelvbotlás kifejezést használja, Gósy Mária a megakadásjelenség kifejezést részesíti előnyben. A megakadásjelenségek körébe azok a jelenségek tartoznak, amelyek megakasztják az anyanyelvi beszélők beszédét, és információtartalmi szempontból nem járulnak hozzá a közléshez. A megakadásjelenség gyűjtőfogalom, a nyelvbotlásokon kívül más jelenségek is ide tartoznak (pl. nyújtások, ööö-zés, töltelékszavak használata is). A nyelvbotlások egy szűkebb csoportot alkotnak a megakadásjelenségek halmazában, a beszéd kivitelezésének, a performanciának amolyan „látványos” hibái. A nyelvi normához képest nyelvtanilag helytelenek: pl. nem megfelelő toldalékolás (*a macska felmászott a fába hangzik el a macska felmászott a fára helyett), hangok felcserélése (skrizofén a skizofrén helyett), szavak vagy kifejezések kereszteződése (projekt x direktíva = projektíva).

A freudi elszólást okozó „hiba” a hangzó beszédet megelőző belső folyamatok, a beszédtervezés első, gondolati szakaszában keletkezik. A feljebb említett nyelvbotlások a beszédprodukció fogalmi szakaszt követő, későbbi folyamataiban keletkezett hiba folytán jöttek létre.

Nem látunk bele mások fejébe

Léteznek freudi elszóláshoz hasonló jelenségek, amelyekkel össze lehet őket keverni. Azonban ezt elkerülhetjük, ha alaposan megvizsgáljuk az elhangzás körülményeit, következményeit, biztosabban elhatárolhatjuk őket más nyelvi jelenségektől.

A beszédpartnerünk beszédszándéka sok esetben rejtve marad előttünk. Azt, hogy mit gondol a másik, nem tudhatjuk, hiszen nem látunk bele mások fejébe. Burkolt sértegetésre is felhasználhatják a beszélők az elszólás formáját, de ez színészi játék, s nem valódi nyelvbotlás. Vizsgálatuk, gyűjtésük is éppen azért nehezített, mert maga a beszélő ismeri csak teljes mértékben a beszédszándékot.

A valódi elszólás az esetek többségében kínos helyzetbe hozza az azt produkálót, hiszen olyasmit hangzott el, amit biztosan nem szeretett volna kimondani. Ha valódi zavart tapasztalunk az elszólást produkálón, akkor valódi freudi elszólással van dolgunk. Vannak esetek, amikor a beszélő nem veszi észre, hogy hibázott, vagy mi úgy ítéljük, hogy a beszélő nem vette észre a hibát. Ebből már kevésbé tud kiderülni, hogy tudatosan használta-e ezt az eszközt a beszélő, vagy valóban véletlen elszólás volt. (Persze, Freud szerint az elszólás sosem véletlen.) Gósy Mária könyvében olvashatunk kutatási eredményekről arra vonatkozóan, hogy milyen arányban javítják a nyelvbotlásokat a beszélők. A freudi elszólások kb. 40%-át javították, ami azt jelenti, hogy majdnem minden második esetben a beszélő észlelte a hibát, és utána javított. A többi eset pedig megoszlik az észlelt, de nem javított és a nem észlelt, és ezért nem javított kategóriák között.

Elírás és félreolvasás

Létezik olvasási és elírási botlás is, ezek azonban csak hasonlítanak a feljebb említett hibázásokhoz. Freud rokonította ezeket a jelenségeket az elszólásokkal, de a későbbi, főként nyelvészeti vizsgálatok és kísérletek bebizonyították, hogy ezek a hibatípusok létrejöttüket és grammatikai jellemzőiket tekintve is különböznek. Az elírás, ha saját gondolatainkat vetjük papírra, azaz nem diktálnak nekünk, akkor a szóbeli nyelvbotlásokhoz hasonlóan jönnek létre (produkciós hibák). Különbség az például, hogy a szóbeli nyelvbotlások mindig kimondhatóak, de írásban létrejöhetnek olyan betűfelcserélések egy szóban, amelyek próbára teszik a kiejtést: prce (perc).

A félreolvasás más: a percepció (itt: olvasott szöveg feldolgozásának) zavara. Jó részük még az olvasó számára is felfedetlen marad, hiszen a memóriánk alapján korrigáljuk az olvasásban tévesztett szót. Ezért nehéz például észrevenni a saját magunk által írt szövegben a gépelési hibákat: a szöveget már annyira ismerjük, hogy tulajdonképpen azt olvassuk, amit látni akarunk. Valószínűleg a memória ebben az esetben felülírja a vizuálisan észlelt hibát. A hallott beszéd feldolgozásában (a beszédpercepcióban) is tapasztalhatunk hasonló hibákat. A feldolgozás során bizonytalannak ítélt nyelvi elemeket van, hogy automatikusan korrigáljuk, s ebben a korrekcióban részt vehetnek a különféle asszociációink.

Ezeket a jelenségeket az is megkülönbözteti a szóbeli hibázásoktól, hogy alkalmi jelenségek, míg a megakadásjelenségek mutatnak rendszerességet, az egyes típusokra jellemző az előfordulási gyakoriságuk. A hezitációs jelenségek (pl. töltelékszavak gyakori használata, ööö-zés, hümmögés) általában a leggyakoribbak, s a fogalmi szinten létrejövő hiba okozta elszólás pedig a többihez képest eléggé ritka előfordulású.

Hogy léteznek freudi félreolvasások, félrehallások vagy félreírások, az sejthető. Sajnos, szinte csak önmegfigyeléses módszerrel kutathatók ezek a jelenségek, így nagyon nehéz megfelelő méretű és jó minőségű vizsgálati anyagot összehozni, s azon belül a freudi jelleget vizsgálni, és érdemi megállapításokat tenni.

Szintén a szexuális asszociációk révén létrejött félreolvasások a legemlékezetesebbek: pl. Presszárium cím helyett pesszárium olvasása, útkereszteződés helyett útszeretkeződés, Szerkesztés menüpont helyett a szövegszerkesztőben pedig szeretkezés. A félreolvasás, természetesen, más jelentéskörökben is létrejöhet: Gyorsétterem felirat helyett Gyroséttermet olvastam, amikor ebédelni készültem, és valami szimpatikus gyorséttermet kerestem. Hozzá kell tenni, a gyrost nagyon szeretem.

Hogyan tudjuk elkerülni, hogy „freudilag” elszóljuk magunkat? Sehogy. Talán annyit tehetünk, hogy sokat pihenünk, stressz- és szorongásmentes életet élünk. Így valószínűleg kevesebb megakadásjelenséget produkálunk majd a beszédünkben. És szexuálisan pedig csak a partnerünkről fantáziáljunk. És ne gondoljunk rosszakat a főnökünkről, mert még visszaüthet. És...

Források, illetve ajánlott olvasmányok is egyben:

Csépe Valéria – Győri Miklós – Ragó Anett (szerk.): Általános pszichológia 3. Nyelv, tudat, gondolkodás. Osiris Kiadó, Budapest, 2008. 86-91.

Freud, Sigmund: A mindennapi élet pszichopatológiája. Elfelejtésről, elszólásról, elvétésről, babonáról és tévedésről. Bibliotheca, Budapest, 1958.

Gósy Mária: Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

Huszár Ágnes: A gondolattól a szóig. A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2005.